KÖZELBEN
mtksz-allas

bterkep balaton

Budapest, 2021. szeptember 12., vasárnap (MTI) - Az eredményes közbeszerzést követően a napokban kötik meg a kivitelezői szerződést a balatoni tókerülő kerékpárút egyetlen még kiépítetlen elemének kivitelezőjével, a nettó 420 millió forintos beruházásban jövő őszre elkészül a mintegy 200 kilométeres Bringakört tényleg összezáró balatonrendesi szakasz - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.

 

 

A közleményben a tárca felidézte: a Balatoni Bringakört a 2000-es évek elején részben önálló kerékpárutakon vezetve, részben kisforgalmú utcák felhasználásával jelölték ki, a tó körüli útvonalból azonban különböző jogviták miatt egy rövid szakasz kimaradt.

 

A Bringakör Balatonrendesen megszakad, Kővágóörs településhatárától az Ábrahámhegyre vezető kerékpárútig hiányos az összeköttetés. A kerékpárosok két évtizede kénytelenek minden jelölés vagy figyelemfelhívás nélkül, a 71-es főúton autók között haladva közlekedni a szakaszon - írták.

 

A tókerülő út az ITM megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztésben zárul össze rendes bringakörré. A hazai forrásból támogatott projektben 730 méteren elbontják és újjáépítik az Ábrahámhegyre vezető kerékpárutat is a rossz állapota miatt. Így a kivitelező Alpok Terra Kft. összesen közel 2 kilométeren kezdi meg a várhatóan 2022 szeptemberéig tartó munkálatokat.

 

A közleményben Mosóczi László, a tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: az ITM mintegy 850 kilométernyi kerékpárút-szakasz kivitelezését és előkészítését támogatja összesen 50 milliárd forinttal.

 

"Teljes hosszban megújítjuk a Balatoni Bringakört, a magyar tenger még kényelmesebb és biztonságosabb körbekerekezését szolgáló beruházások költségeihez közel 5 milliárd forinttal járul hozzá a tárca" - közölte.

 

A déli parton a tervek szerint még idén befejeződnek a több projektben zajló beavatkozások Balatonakarattyától egészen Balatonboglárig. Északon a Tihanytól Balatonkeneséig tartó szakasz munkálatai a jelenlegi ütemezés szerint 2023 végéig érhetnek célba - jelezte az államtitkár.

 

Mosóczi László hozzátette: az ország más részeiben is biciklis körtúrázásra alkalmas kerékpárutakat építenek, amelyeket akár gyerekekkel felkerekedő családok is biztonságosan használhatnak. A Tisza-tó partján Az év kerékpárútjának választott Tiszafüred-Poroszló szakasz tavalyi átadásával egészült ki a bicikliút. Tokaj-Hegyalján jövő nyárig készül el az új kerékpáros kör.

 

A 2020-as országos kerékpáros forgalomszámlálás adatai 76 százalék feletti átlagos növekedést jeleztek a Balatonnál és a Tisza-tónál kerekezők számában. Az újabb fejlesztések a nagy tavak és a Duna mentén is vonzóbb körülményeket teremtenek a vízparton szívesen biciklizők számára - mutatott rá az államtitkár a közleményben.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.