KÖZELBEN

51 77 lead

Rohanó világban élünk, folyamatosan alkalmazkodunk a minket körülvevő körülményekhez, így csak ritkán állunk meg egy pillanatra, hogy vegyünk egy nagy levegőt, vagy csak csendben szemlélődjünk.

 

 

Azt a kevés szabadidőt, ami rendelkezésünkre áll, olyan tevékenységekkel kell megtölteni, amitől új erőre kapunk, feltöltődünk. A sport ennek egyik eszköze.

 

Verőfényes, kora őszi napot választottunk a már hagyományosan megrendezésre kerülő sportnapunkhoz. Nem a rangsor volt a lényeg, hanem a játék szeretete, öröme, az egymásért való küzdés, a csapatszellem. Igazgató asszony köszöntője után mindenki a számára legszimpatikusabb sportághoz, játékhoz, túrához csatlakozott.

 

A délelőtt folyamán vérre menő focimeccseket láthattunk; volt, aki a lövészetet vagy az íjászatot választotta; de lehetőség volt tollaslabdázni, asztaliteniszezni, biliárdozni, túrázni, kerékpározni és nagyokat játszani a szabadban!

 

A nap végére kellemesen elfáradtunk, de öröm volt látni a gyerekek arcán a felszabadult mosolyt, az izgalmat, a hangos szurkolást, és a fair playt, ami jellemezte az egész napot. A képek magukért beszélnek!

 

Írta: Mózes Brigitta

 

Fotó: Matakovics István

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.