KÖZELBEN

embermod alkototabor 2021 17

Az Embermód Alkotóközösség és a helyi Honismereti és Természetvédő Egyesület háromnapos fotótábort szervezett Mesztegnyőn. A résztvevők előadások keretében ismerkedhettek meg a dokumentarista fotográfia technikáival, módszereivel, a tanultakat pedig rövid képriportok készí-tése során kamatoztatták.

 

 

„Első fotótáborunkkal azt szerettük volna elérni, hogy a dokumentarista fotográfia iránt érdeklődők jobban rálássanak a műfajra, kipróbálhassák magukat a történetmesélés területén” - ismertette céljaikat Zsirai Tibor, a program társszervezője, az Embermód Alkotóközösség egyik alapítója. A hosszú hétvége alatt az ország több részéből - Budapestről, Pécsről, Kaposvárról és Nagykanizsáról - érkező fotósok előadásokon és helyzetgyakorlatokon keresztül ismerkedtek a képriport készítésé-nek elméletével és gyakorlatával.

 

„Felgyorsult hétköznapjaink sajtójában mind inkább teret veszítenek az emberközpontú, hosszabb lélegzetű képes anyagok. Az Embermód vállalása, hogy teret adjon az ilyen jellegű képriportoknak. A táborral a műfaj iránt érdeklődőket, és a jövő szerzőit szerettük volna megszólítani” – mondta el Ruprech Judit, az Embermód projekt ötletgazdája.

 

A Honismereti és Természetvédő Egyesület vezetője, Kövesdiné Panyi Antónia elmondta: nagy örömmel látták településükön vendégül az alkotókat. A riportok főszereplőivé váló helyi lakosokat is könnyű volt bevonni a kezdeményezésbe. A fotósok ellátogattak az 1500 lelkes falu legfiatalabb és legidősebb lakójához, riportot készítettek a helyi plébánossal, boltossal, tógazdával; illetve helyi művészeket, művészeti csoportokat, a kulturális egyesület tevékeny asszonyait is felkeresték.

 

Az alkotótáborban készült munkákból a közeljövőben kiállítás nyílik Mesztegnyőn, a jövőben pedig akár újabb fotótáboroknak is otthont adhat a somogyi település.

 

A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

 

Fotók: Ruprech Judit, Szellő Gábor, Zsirai Tibor

 

Bővebb információ: www.embermod.com

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.