260384882 2997114597193550 2079804309473756759 n

2021 november 27. Ify Lajos atya Emmaus kápolnájának a sorsa bevégeztetett. Sokezernyien néztük végig tehetetlenül, mire most a torony magától összeomlott – olvasható Szent György-hegy közösség Facebook oldalán.

 

 

A Balaton fölé magasodó kápolna és a hozzá tartozó néhány épületet az egykori fonyódi plébános saját kezűleg építtette az 1950-es években, azonban 1967-es halála óta azonban az enyészeté. Az egykor buja kerttel körülvett ingatlanban Ify Lajos vendégeket, zarándokokat fogadott és szentmiséket tartott. A magyar zászló felhúzásával jelezte, hogy otthon van, vagy hogy fogad-e látogatókat.

 

Korábban a likebalaton.hu írt arról, hogy rohamosan romlik a Szent György-hegyen álló Emmaus-, közismert nevén Ify-kápolna. Sajnos a torony állapota miatt számítani lehetett arra, hogy leomlik az épület teteje. Mindez azon a felmérésen derült ki, melyet Bögös András építész végzett el a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjprogramjában. A szakember akkor elmondta: az ösztöndíj három éves program, mely a helyszíni állapotrögzítésről tart az esetleges hasznosítás megtervezése felé. Augusztusban az egyharmadánál tartott, tehát eddig a helyszín rögzítése és az állapotfelmérés történt meg.

 

Az ösztöndíjprogramban értékmentő munkát szeretett volna véghezvinni, hogy nyoma maradjon, ha csak virtuálisan is. Több épület is van a területen. Különböző állapotban vannak. Van olyan, ami egyáltalán nem látható, a földdel egyenlő.

 

A kápolna pusztulásáról korában a hirbalaton.hu is beszámolt.

 

Fotó: Facebook / Szent György-hegy

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.