A halőrök intézkedései szerint tavaly a legnagyobb számban előforduló szabályszegés az engedély nélküli horgászat volt – olvasható a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) honlapján megjelent összefoglalóban.
Engedély nélküli és a területi jegy nélküli horgászaton 178 esetben csíptek el pecásokat. A tavaly előtti év nyertes kategóriája – a megengedett horgászeszközöknél több készség használata – a harmadik helyre szorult vissza. A bírságolási csúcsot hozó 2020-as évhez képest csökkent a büntetések mértéke, de a járvány előtti 2019-es évét meghaladja.
A balatoni halgazdálkodási társaság halőri beszámolója:
A BHN természetes vízi halgazdálkodási területe 62.800 ha, amely két nagy tömbre különül el, a Balaton és a Kis-Balaton I. ütemre. Persze számos kisebb-nagyobb vízterület csatlakozik ehhez (Nyugati-övcsatorna, Hévíz-folyás stb.) és csak a Balaton partvonala 235 km hosszú.
Ezen a területen jelenleg nyolc halőr páros tevékenykedik általában párban, de természetesen előfordulnak olyan napok, amikor csak szólóban van szolgálat. A szolgálat szervezésekor számos tényezőt vesznek figyelembe. Ilyenek az évszakok és más időszakok sajátosságai (ívási időszakok, tilalmi időszakok, horgászok által kedvelt időszakok, fogási lehetőségek, előre jelzett időjárási körülmények), valamint a vízterületek aktuális horgász terhelése és a munkaidő szervezését befolyásoló jogi környezet.
Az év során a MOHOSZ támogatásával és szervezésében, a szolgálat teljes állományát egységes ruházattal látták el, így a halőri szolgálatok országszerte azonos egyenruhával rendelkeznek. Folyamatosan frissítik a halőri állomány technikai eszközeit, a horgászjegyek ellenőrzése is elektronikusan történik.
A 2021. évben az intézkedések után 403 esetben tettek feljelentést. Már nem kezelik külön a horgászrendi szabályszegéseket és a kifejezetten enyhe szabályszegések kivételével ezekben az esetekben is feljelentést teszünk.
A szabályszegések típusait áttekintő táblázatban csak azok a szabályszegések szerepelnek, amelyekből legalább 10 intézkedés történt az évben és egy intézkedés akár több típusban is szerepelhet akkor, ha a feljelentett egyszerre több szabályszegést is elkövetett.
A jegyzőkönyveket áttekintve látható, hogy 49 esetben az ellenőrzött személy több szabályt is megsértett, ebből 7 esetben hármat is (ezek a számok az összefoglaló táblázatban is megjelennek). A feljelentett személyek közül húsz külföldi állampolgár volt.
A horgászrend szerint az abban megnevezett kirívó szabályszegések miatt lehetősége van a társaságnak egyes szabályszegő horgászoktól hosszabb időre is megtagadni a területi jegy kiadását. Tavaly december elejéig 39 esetben élt a társaság ezzel a lehetőséggel.
A halőrök tavaly is elvégezték a Balatonon fellelt haltetemek begyűjtését. A munkát átszervezték, egy páros egész évben pusztán ezzel foglalkozott, felszabadítva a többi halőr párost ez alól a munka alól.
Így a halőrzés lényegesen hatékonyabb lett, a begyűjtött haltetemek számát tekintve a gyűjtés hatékonysága sem romlott – áll a BHN 2021-es halőri ténykedésének összegzésében.