KÖZELBEN

Attekinto terkep Fonyod Buzsak Csfurdo

Megkezdődik a Fonyód-Buzsák-Csisztapuszta (Csisztafürdő) kerékpárút fejlesztés, ami az út Fonyód és az M7-es autópálya közötti, északi szakaszát érinti, és 125,7 millió forintos támogatással valósul meg – áll a fonyódi önkormányzat sajtóközleményében.

 

 

A térség 30 éves álma továbbra sem teljesülhet, hogy az 5 kilométeres távon rendes autóút épüljön a földút helyett, és Csisztafürdő a Balatonról is könnyen elérhetővé váljon óriási kerülő nélkül. De a kerékpárút legalább kiépülhet. A most fejlesztésnek induló szakasz mellett a további szakaszok közbeszereztetése is megkezdődött – derül ki a polgármester tájékoztatásából.

 

A közlemény szerint a létesítmény célja elsősorban a foglalkoztatási célú mobilitás elősegítése városon belül és települések között egyaránt. Fonyód jelentős mértékű foglalkoztatási kapacitást biztosít a térségben, továbbá Buzsák-Csisztapuszta (Csisztafürdő), szintén foglalkoztatást biztosító fogadóterülete kerül most közvetlenül összekapcsolásra, a munkaerő áramlása a települések között kétirányú.

 

A létesítmény Fonyódon belül csatlakozik a Balatoni Bringakörúthoz, így a körút mentén található településekhez is közvetlen összeköttetést jelent, emiatt a nyári turisztikai szezonban várhatóan jelentős mértékű kerékpáros turisztikai igényeket is kielégít, valamint szezonhosszabbító hatása is lényeges. Az északi szakaszon megvalósuló beruházás nettó 125 698 653,- Ft + ÁFA, amelyet kivitelezőként a Swietelsky Magyarország Kft. bonyolít le.

 

Fonyód város fenntartható települési közlekedésfejlesztése program 2016-ban indult a TOP-3.1.1-16 kormányzati támogatási felhívás alapján. Fonyód Város Önkormányzata és a DDRFÜ megbízásából készültek azon pályázati tervek, amely a Fonyód és Buzsák- Csisztapuszta településeket összekötő kerékpárútról és Fonyód településen további kerékpárutak fejlesztéséről szóltak. 2019. évben részletes kerékpárút engedélyezési terveket készültek, részben módosított nyomvonalon, amelyben figyelembe vették az ingatlanhasználatokat, az altalajviszonyokat és a természeti értékeket.

 

Az M7 feletti felüljárótól északra a meglévő út felhasználásával, és az M7 feletti felüljárótól délre pedig részben a meglévő burkolatlan út fejlesztését, részben attól nyugatra történő nyomvonal kiépítést tűztek ki célul. A meglévő út javításával, a burkolatlan útszakasz fejlesztésével és új útszakasz építésével kerül kialakításra a kerékpáros közlekedési infrastruktúra. Az M7-es autópálya feletti felüljárótól Fonyódig terjedő szakaszt „északi szakasz”-nak nevezzük. A fejlesztéshez kapcsolódó Fonyód „belterületi” (Turul utca – Fő utca – Kupavezér utca kereszteződésénél kezdődő) szakasz fejlesztések engedélyezési tervei szintén külön tervdokumentációban készültek el.

 

Az M7 autópálya feletti felüljáró és rávezető útszakaszok: kettő forgalmi sávos aszfaltburkolatú útpályával, vezetőkorláttal, hídkorláttal. A nyomvonal egy ívet tartalmaz. Itt nem lesz nyomvonal módosítás, útépítés nem készül.

 

Több mint 30 éves álom

 

„A Csisztai kerékpárút megépülése Buzsáknak és Fonyódnak egyaránt fontos” – szögezte le Hidvégi József Fonyód polgármestere.

 

A két település lakóinak több mint harminc éves álma, hogy megépüljön a minket összekötő, mintegy öt kilométeres útszakasz. Az autópálya megépülésekor volt erre a legnagyobb lehetőség, hiszen akkor egy kilométeres szakasz megépült, amit folytatni kellett volna 2-2 kilométerrel mindkét irányba. Ez akkor sajnos nem történt meg. Útfelújítási pályázatok nem álltak az önkormányzatok rendelkezésére, míg 2016-ban kerékpárút építésére nyílt lehetőség pályázni. Ez az út ez egyben gát is, amely a vízegyensúly megtartását biztosítja a keleti és a nyugati medence között. Eredetileg ennek nyugati oldalán, de külön nyomvonalon terveztük a kerékpárút megépítését, ez azonban a környezetvédelmi hatóság miatt nem valósulhatott meg, csak a jelenlegi nyomvonalon. A kivitelezést szakaszoltuk, most az autópályától északra lévő szakasz megépítése kezdődik meg. A másik két szakasz közbeszerzési eljárása is zajlik már. A mai napon átadásra került a munkaterület, a tervek szerint ez a szakasz az év végéig készül el.

 

A tervezett útfelújítás jellemzően burkolat-felújítás 4,0 méter aszfalt burkolat-szélességgel, és padka-magasítás a burkolatszinthez. Az út nyomvonala mentén a felépítéshez a töltést meg kell erősíteni, mely során a csapadékvíz elvezetéséről is gondoskodnak a szakemberek.

 

A meglévő, kiterjedt foltokban tönkrement útfelületek felújítását és megerősítését tervezik.

 

Burkolat bontással és teljes pályaszerkezet építéssel járó útfelújításra 525 méteres szakaszon és egy másik, 450 méteres szakaszon kerül sor, amelyek megmagasítandó szakaszok is.

 

A tervezett utat a mezőgazdasági utak tervezése szabvány szerint az ún. 10 tonnás egységtengely 50.000 darab áthaladására tervezték, ami az „A5” osztályú, legmagasabb mezőgazdasági út kategória. A 10 tonnás tengelyterhelés a legtöbb hazai jármű tengelyterhelését magába foglalja, és a 40 tonna össztömegű járművek tengelyterhelése ennek megfelel.

 

A Csisztai utat év végéig lezárják

 

Vajda Kálmán, a SWIETELSKY Magyarország Kft. területi főmérnöke az alábbiakról tájékoztatta a sajtótájékoztató résztvevőit.

 

Az előző években több sikeres kerékpárút fejlesztését hajtottuk végre, nagy örömünkre szolgál, hogy a Fonyód – Csisztafürdő közti kerékpárút első szakaszát is mi építhetjük meg. Minden projektünkben fontos szempont a környezetvédelem. Itt egy rossz állapotú út kerül felújításra, ahol fel fogunk használni minden bontásból keletkező anyagot, ezzel is csökkentve az ökológiai lábnyomunkat. A projekt megvalósítása során közel három kilométeres szakasz kerül felújításra. Körülbelül 2000 tonna aszfalt kerül beépítésre, közel 1 kilométeres szakaszon kerül a nyomvonal magasításra, ez a mostani burkolatszinthez képest 50 centiméteres emelést jelent. A kivitelezés teljes útzár mellett zajlik majd, kérjük a lakosság megértését és szíves türelmét. A munkálatok várhatóan szeptember elsején kezdődnek meg és december végéig tart a kivitelezés a munkaterületen.

 

A kivitelező cég tájékoztatása szerint forgalmi szempontból a Csisztai út lezárására a munkálatok ideje alatt, szeptember elejétől december végéig kell számítani.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.