KÖZELBEN

letöltés

73 lakásos apartmanházat húznak fel a balatonmáriafürdői szabadstrand mellé, a felháborodás nagy, a lehetőség kevés. Bár már kétszer elutasították, a győri cég nem tett le a tervről – írja a nepszava.hu.

 

 

– Nem az a kérdés, mire használják majd, hanem, hogy minek épül bármi ide – legyintett egy balatonmáriafürdői ingatlantulajdonos a marcali kormányhivatal építésügyi osztályának képviselőjének. A hivatalnok röviden azt magyarázta el, azért tartanak ismét helyszíni szemlét, mert a zagytéri szabadstrand mellé, közvetlenül a tópartra, a nádas szomszédságába tervezett, helyi szinten hatalmas és tájidegen apartmanház beruházója a két, elutasított engedélykérelem után harmadszor is benyújtotta a szükséges terveket és papírokat a hatósághoz.

 

Mint arról a lap az év elején beszámolt, a hivatalos szlogen szerint a nyugalom szigeteként emlegetett Balatonmáriafürdőn komoly felháborodást és tiltakozást váltott ki, hogy kiderült: a keskeny utcákról megközelíthető szabadstrand mellé, a nádas szomszédságába, közvetlenül a tópartra 73 lakásos apartmanházat tervez építeni a győri Balaton Coast Kft. A helyiek és a nyaralók attól tartanak, hogy a megnövekedett forgalom miatt elveszne az eddig csendes üdülőövezeti jelleg, ráadásul a környezet és a tó is megsínylené a fejlesztést. Az aHangon indított petíciót több, mint 12 ezren írták alá, ami jelezte, hogy a bő nyolcszáz lelkes településen élők mellett a nyaralótulajdonosok sem támogatják a terveket.

 

– Nem konkrétan ezzel az épülettel van gondunk, hanem egyáltalán a terület beépítésével – magyarázta az egyik tiltakozó helybéli. – Nézzen körül, ez igazából olyan, mint egy közpark.

 

A területet negyven éve még nádas borította, a környező nyaralók tulajdonosai egy keskeny lejárón át juthattak le egy apró öbölbe. A közeli, 1969-ben épített hajóállomás kőgátja miatt azonban egy bő évtized alatt elmocsarasodott a partszakasz, amelyet feltöltöttek. A tómeder úgy száz méterrel beljebb szorult, s a rendszerváltás óta eltelt évtizedek során családias szabadstrand alakult ki a 2,5 hektáros területen. Ennek nagyjából ötödét a kilencvenes években az önkormányzat biztosítékként bevitte egy projektbe, ami azonban elbukott, a valamivel több, mint 5000 négyzetméteres területet elvitte az egyik bank, amely később értékesítette. Évekkel ezelőtt 130-150 millióért hirdették, ám a gazdasági válság után nem akadt rá vevő, nemrégiben azonban gazdára talált: helyi források szerint 250-300 millió forintért.

 

Az önkormányzat anno megpróbálta elejét venni, hogy valamilyen gigaberuházás valósuljon meg a területen, a rendezési terv és helyi építési szabályzat szerint a beépíthetőség 30 százalék, a beépíthető magasság 7,5 méter, s csak szálláshelyszolgáltató épületet lehet felhúzni. A Balaton Coast – amely a település központjában is aktív, apartmanházzá alakítják az egykori Hotel Máriát, s mellé, egy egykori minisztériumi üdülő területére is hasonló épületben gondolkodnak – háromszintes, a legmagasabb pontján 12,5 méteres épületet tervez a partra – a beépítési korlát ugyanis átlagérték, vagyis egy nagy, nyitott földszinti terasszal ellensúlyozni lehet az épület átlagnál magasabb szintjeit. Az első két engedélyezési kérelmüket elutasította a marcali építési hatóság, ugyanis kiderült, a cégnél elszámolták magukat, nem vették figyelembe, hogy a teraszok területe is beleszámít az egyes ingatlanrészekbe, s így a lakóingatlanok területe nagyobb lett, mint az üdülőké. Vagyis lakóépületnek számítana a beruházás, ami viszont itt nem engedélyezett. Ezért most, ahogyan a helyszíni szemlén kiderült, csökkentették a szolgálati lakások számát, növelték az apartmanokét, ami miatt új engedélyezési eljárás indult.

 

A teljes cikk itt elolvasható.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.