Volt egyszer egy STIHL verseny

A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjére a Bábolnai Gazdanapok keretében került sor 2022.09.10-én. A rendezvény fő támogatója az Andreas Stihl Kft. volt. A Ropolypusztai elődöntőn sikeresen szerepelt iskolánk csapata, így képviseltethette magát a bábolnai döntőben.
Az időjárás szerencsére kedvezett a szervezőknek és a versenyzőknek is, hiszen a reggeli csöpörgő után igazi napsütéses idő volt. A versenyben az első program (a fő versenyszám), ahol először egy döntést kellett végrehajtani egy arra alkalmas befogott fán, majd egy kombinált darabolás végrehajtása volt a feladat. Ezek után jött az igazi csapatmunka, ahol 2db 4m-es cserfa darabot kellett gallyazniuk, választékolni, darabolni, hasítani, majd besarangolni. A kétfordulós verseny késő délutánig tartott, ahol a profi és hivatásos favágók mellett tűzoltók és iskolák is versenyeztek.
Óriási élmény volt diákjainknak, hogy világbajnokokat ismerhettek meg. A Timbersport sorozatból jól ismert Rittlinger Róbertet, Juhász Istvánt és Répási Tamást, aki egyben kollégánk, Varga Zsolt tanítványa volt korábban.
A versenyt az Északerdő 100+ csapata nyerte meg, akik címvédőként érkeztek a versenyre. Iskolánkat a 11.B osztály tanulói képviselték: Balogh Mátyás, Cseh Martin, Kassai Roland, Sike Bálint alkotta csapat. Gratulálunk a tisztes helytállásért, hiszen ugyan a 28. helyen végeztek, de hivatásos fakitermelők, tűzoltók mellett ez nagy eredmény!
Írta: Varga Zsolt
Fotó: Matakovics István
A galériához kattintson a képre!


















