KÖZELBEN

kezdodik az oszi lehalaszas es haltelepites 2022 oldal 2

2022. szeptember 22-én kezdetét vette az őszi haltelepítési szezon a Balatonnál. Csütörtök reggel a Varászlói tógazdaságban zajlott a lehalászat, majd jövő hétfőtől már Balatonlelle-Irmapusztán folytatják az éves termés „betakarítását”. A fogott halakat válogatást követően szállítják a Balatonba – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

 

 

A horgászok a megszokott minőségű és mennyiségű haltelepítésekre számíthatnak, azonban idén a korábbinál kevesebb helyszínen zajlanak majd a telepítések. Ennek oka elsősorban a magas üzemanyagárak miatt megnövekedett szállítási költség, másodsorban a Balaton alacsony vízállása, melynek következtében néhány telepítési helyszínen olyan sekély a víz, amely nem tenné lehetővé a halak biztonságos leengedését – közölte a társaság.

 

Arra törekszünk, hogy a tógazdásagainkhoz legközelebb fekvő, biztonságos vízmélységgel rendelkező helyszínekre szállítsuk a fogott halakat. Továbbá igyekszünk tartani azt a korábbi alapelvet, hogy az éves pontytelepítési mennyiséget megközelítőleg azonos arányban osszuk el a Balaton három medencéjébe. De azoknak a horgászoknak sem kell aggódniuk, akik esetleg távolabb horgásznak egy-egy telepítési helyszíntől, ugyanis a haljelöléses vizsgálatokból tudjuk, hogy a halállomány az élőhelyi adottságok és nem pedig a haltelepítési helyek arányában oszlik el a Balatonban. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően honlapunkon napról-napra beszámolunk a haltelepítések aktuális mennyiségeiről. Az események nyilvánosak, az előre jelzéseinket követve bárki szabadon megtekintheti a munkát.


-fogalmaztak közleményükben.

 

A sajtóközlemény végén lévő – és általunk is mellékelt – táblázatban látható fajonként és korcsoportonként az éves telepítési kötelezettségünk, valamint a már idén betelepített mennyiség.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.