KÖZELBEN

vimosz logo RGB 600

A Turizmus Konjunktúra Indexből és az elmúlt napokban hat szövetség összefogásával készült felmérésből is jól látszik, hogy az őszre kialakult több tényezős válsághelyzet nagyon erősen fenyegeti a turisztikai és vendéglátó ágazat vállalkozásait – áll a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) közleményében.

 

 

Mint írják, a forgalomvisszaesés és a költségek elviselhetetlen növekedése okán a vállalkozások jelentős százaléka készül arra, hogy felfüggeszti tevékenységét akár több hónapra is, de számos vállalkozás a végleges bezárás gondolatával is foglalkozik.

 

A nehéz anyagi helyzetben a kormányzat SZÉP kártyával kapcsolatos döntése a kereslet szezonon kívüli, azaz a legnehezebb periódusban való megnövelésével segítheti a jövedelmezőségi gondok enyhítését. A százmilliárd forintra becsült többletkereslet ösztönző hatásával a legnegatívabb forgatókönyv – a tervezett üzembezárások – elkerülését, a munkahelyek megtartását segítheti. A következő néhány hónapos időszakban nagy jelentőségű lehet ennek az előrehozott keresletnek a megjelenése, kiemelten a vidéki vendéglátóhelyeken – a VIMOSZ közleménye szerint.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.