KÖZELBEN

316131950 5753577618036409 1913641931778835164 n

Vasárnap este 21 óra magasságában érkezett bejelentés szerint, Balatonlelle Virág Strand előtti vízterületen egy horgász a leszálló köd miatt került veszélybe. A horgász egy Kalóz típusú kisméretű vitorlással ment ki horgászni és a leszálló köd miatt nem tudott visszatérni a kiindulási kikötőjébe.

 

 

A BalatonHelp segélykérő alkalmazás használatával sikerült beazonosítani a horgász tartózkodásának pontos helyét – írja Facebook oldalán a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ). A szervezet ügyelete azonnal felvette a kapcsolatot a BL Yachtclub & Apartments vezetőjével Tóth Balázzsal, aki a VMSZ tagja, hogy a kikötőjében állomásozó, egész évben hajózó, radarral és navigációs műszerekkel felszerelt LUSZI motoros hajóval és a készenlétben lévő kollégákkal kezdjék meg a horgász felkutatását.

 

A VMSZ szolgálatvezetője egyeztetett a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ügyeletesével, hogy a LUSZI motoros hajó és személyzete a kutatást megkezdik. A BalatonHelp applikáció által nyújtott pontos adatoknak köszönhetően, a kutatóhajó műszerei segítségével a horgászt sikerült késlekedés nélkül fellelni, azt követően jó állapotban átvették a LUSZI motoros fedélzetére.

315738431 5753577664703071 4518028479363869957 n

A mentést vezető Tóth Balázs hajóvezető kollégánk döbbenten számolt be arról, hogy a horgász alapfelszereléséből hiányzott a mentőmellény, így azt nem is viselte.

 

Ezúton is kérik a tavon tartózkodókat, hogy kellő felkészültséggel, megfelelő eszközökkel és okos telefonra előre letöltött BalatonHelp alkalmazással szálljanak vízre.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.