Skip to main content

Marcali járás 20 településén épít újgenerációs hírközlő hálózatot a szekszárdi székhelyű TARR Kft.

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2023. március 10. Péntek, 08:15

szip bkeresztur aloldal1

Tegnap Balatonkeresztúron jelentette be a szekszárdi székhelyű Tarr Kft., hogy új generációs, optikaiszálas távközlési hálózatot épített ki Marcaliban és a Marcali Járás 20 településén.

 

 

A GINOP-3.4.1-20-2021-00011 azonosító számú projekt összköltsége 572,68 millió forint, amelynek 90%-át, azaz 515,41 millió forintot az Európai Regionális Fejlesztési Alap, illetve a magyar állam biztosítja vissza nem térítendő támogatás formájában. A projekthez szükséges 10%-os önerőt, azaz 57,27 millió forintot a TARR Kft. saját forrásból biztosítja– mondta el Tarr János, a cég ügyvezetője a Balatonkeresztúron tartott sajtótájékoztatón.

 

A fejlesztéssel érintett 20 településen, valamint településrészeken, melyek Balatonberény, Balatonkeresztúr, Balatonmáriafürdő, Balatonújlak, Csömend, Főnyed, Hosszúvíz, Marcali-Bize, Marcali-Horvátkút, Nemesdéd, Nemesvid, Nikla, Pusztakovácsi, Somogysámson, Somogysimonyi, Somogyszentpál, Somogyzsitfa, Szegerdő, Tapsony és Táska. Az elkészült hálózati részeket folyamatosan, 2023. első negyedévi befejezéssel adják át, ezáltal biztosítva a hálózatra történő rákapcsolódási lehetőséget a helyi lakosok, vállalkozások számára.

 

A beruházás további lényeges eleme azon településeken történő hálózatfejlesztés, melyhez állami, EU forrás nem állt rendelkezésre. Itt 100%-ban saját forrás bevonásával történik a hálózatfejlesztés Marcali központi belterületén, Marcali-Boronka településrészen, valamint Kéthely településeken. Ezeknél a befejezési céldátum 2023. első félév vége, harmadik negyedév eleje.

 

A hálózat a ma elérhető egyik legkorszerűbb optikai távközlési technológia, az úgynevezett FTTH technológia, ami azt jelenti, hogy a felhasználó a saját végpontjától a központig közvetlenül üvegszálon csatlakozik. Nem kell osztoznia senkivel a kapcsolaton. A járási rendszer központja Marcaliban lesz. A rendszer a nagy adatforgalmú igényeket is képes kiszolgálni, így alkalmas a nagyobb cégek, szolgáltatók igényeinek kielégítésére, de támogatja a „home office” munkavégzést is. Az 1 GB sávszélesség pedig bőven kiszolgálja még a streaming szolgáltatások átviteli sebesség igényét is.

 

A TARR Kft. egy 100%-ban magyar tulajdonú távközlési szolgáltató vállalat. 8 megye több mint 300 településén szolgáltat kábeltévés, optikai és mikrohullámú internet-kapcsolatot, digitális kábeltévés csomagokat, MobilTV alkalmazást, vezetékes- és mobiltelefon szolgáltatásokat.

 

Forrás: tarr.hu

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb