Skip to main content

Április 8-án kezdődik a balatoni hajózási szezon

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2023. március 18. Szombat, 06:50

balatoni hajozas 6

A balatoni hajózási szezon kezdete hagyományosan nagyszombat, ami idén április 8-ára esik. A BAHART (Balatoni hajózási Zrt.) első menetrendi hajója ilyenkor fut ki a siófoki kikötőből, amelyet Balatonfüreden a térség számos közszereplője, valamint több száz fős tömeg várja és köszönti – áll a hajózási társaság tájékoztatójában.

 

 

Az első hajó a Szent Miklós lesz, amely 9 órakor indul Siófokról Balatonfüredre. A hajón a BAHART vezérigazgatója tart tájékoztatót. Balatonfüreden 10 órakor kezdődik a város első hajót fogadó ünnepi műsora a kikötőben, majd a zent Miklós ingyenes sétakört tesz az érdeklődőkkel.

 

Nagyszombatot követően – a korábbi évek gyakorlata szerint – tavasszal még csak hétvégeken, ünnepeken és a fő útvonalakon (Fonyód-Badacsony, valamint Siófok-Tihany-Balatonfüred között) közlekednek majd a mentrendi hajók.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb