KÖZELBEN

351828656 277801177958891 7482419454940263482 n

Még nem végleges adatok alapján is biztató a szezon Balatonbogláron: a vendégéjszakák száma ugyan nem nőtt, de a helyi látnivalók és rendezvények iránt még soha nem látott érdeklődés mutatkozik. Az idén bevezetett fizetős parkolási rendszer is hasznot hozott a városnak.

 

 

Még nincs teljesen vége a nyárnak Balatonbogláron, hiszen a Platán strand szeptemberben nagy tömegeket megmozgató céges rendezvények helyszíne. A klasszikus nyári turistaroham lecsengett, az eddigi számadatokból látszik, valamivel kevesebben érkeztek idén a városba, mint a korábbi esztendőben.

 

– Ezen a nyáron 123 ezer vendégéjszakát töltöttek a turisták Balatonbogláron, amely még nem végleges összesítés. Biztatóak az adataink, úgy látjuk, hogy a kurtaxa bevételünk nagyjából a tavalyi szinten marad – mondta Mészáros Miklós polgármester. Hozzátette: habár az itt töltött éjszakák száma nem nőtt, de a boglári látnivalókra és rendezvényekre sokkal többen voltak kíváncsiak, mint eddig valaha.

 

– A Gömbkilátó látogatottsága az idén rekordot döntött. Eddig nagyjából 120 ezer látogatót fogadott egy évben, de most már augusztusig a magasösvénnyel együtt 210 ezer felett van a jegyet váltó látogatók száma.

 

Ehhez nyilván hozzájárul az, hogy idén nyitott a magasösvény, amely az átadása óta a turisták kedvelt kirándulóhelye – tette hozzá a polgármester.

 

Kevesebben keresték fel a Buborék élményfürdőt, de ez annak is betudható, hogy már augusztus 20-án be kellett zárni a magas fenntartási költségek miatt. Az üzemeltető a lakossági ár háromszorosáért kapta az áramot, amely a következő szezonban már jóval kedvezőbb lesz, hiszen kedvezőbb ajánlatra bólinthattak rá.

 

Így a következő szezonban végig élvezhetik a gyerekek az egyedülálló vizes attrakciót a Balaton-parton.

 

A teljes cikk itt elolvasható.

 

Nyitókép: Facebook

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.