Skip to main content

Sikeres szezont zárt a keszthelyi Festetics-kastély

Írta: mti
Megjelent: 2023. szeptember 30. Szombat, 01:57

legi 01

Keszthely, 2023. szeptember 29., péntek (MTI) - Sikeres szezont zárt a keszthelyi Festetics-kastély. Az év első nyolc hónapjában 215 ezer látogatót fogadtak, és elérték az egész évre tervezett bevételt - közölte az MTI-vel a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit (NÖF) Kft. ügyvezetője pénteken.

 

 

Oláh Zsanett elmondta: a gazdasági nehézségek ellenére a turisztikai szezonban 50 tematikus rendezvénnyel bővítették a kínálatot. Május elsejétől augusztus végéig több mint 177 ezren látogattak el a kastélyba, akik a különböző attrakciókra összesen 627 ezer jegyet váltottak.

 

Az ügyvezető emlékeztetett, a műemléképület idén januárban integrálódott a NÖF-be. A hatékonyabb működési koncepciónak köszönhetően 164 millió forint költségmegtakarítást értek el. Idén több mint 2 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre.

 

Az elmúlt időszakban bővítették a Vadászati Kiállítást, valamint a kerti kisvasút nyomvonalát.

 

Felújították a fegyverfolyosót és a fehér tükörtermet, az állandó és a modellvasút kiállításokon pedig új interaktív elemekkel várják a vendégeket - sorolta az ügyvezető. A közeljövőben a kastély főúri kiállítása is megújul, és sor kerül a Fejőház rekonstrukciójára.

 

A tervek között a homlokzati szobrok rekonstrukciója, a szökőkutak felújítása, valamint biztonságtechnikai fejlesztések is szerepelnek. Kiemelt céljuk az épületek energiahatékonyságának növelése.

 

A Festetics-kastély vagyonkezelésének átvételekor a korábban telepített napelempark nem volt összekötve a főépülettel, ezért a megtermelt megújuló energia nem tudott hasznosulni. A közeljövőben szeretnének összeköttetést biztosítani a két infrastruktúra között.

 

A gyakorlatban ez azt eredményezni, hogy kastély főépületének villamosáramellátása a megújuló energiának köszönhetően önfenntartóvá válik - fejtette ki Oláh Zsanett.

 

Fotó: nof.hu

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb