Skip to main content

Télen is várja a látogatókat a keszthelyi majormúzeum

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2023. november 19. Vasárnap, 09:59

d939a1db8c1f423ea76e101cc13f95c0

Idén, a megszokottól eltérően nem zár be Márton-nap után a keszthelyi Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely, ahová folyamatosan érkeznek iskolai csoportok és értékekre nyitott látogatók.

 

 

Ez is kiderült a major Márton-napi őszbúcsúztatóján, amelyen Rajnai Virág Éva kiállítóhely-vezető elárulta, ezúttal advent idején is szerveznek majd programot.

Ezúttal a résztvevők – zömmel gyermekes családok – lámpást készíthettek, gyakorolhatták a hagyományos kézi kukoricamorzsolást, népi játékokkal tehették próbára ügyességüket, majd a Tg&Pasco gitárduó műsora után vidám libaterelés zárta a programot. A szárnyasokkal egyébként a nap során bárki barátkozhatott, hiszen a kiállítóhely udvarán egész délután „rendelkezésre álltak”.

Rajnai Virág Éva szerint jó évet zárnak, s különösen tavaszi és nyári programjaik vonzottak sok érdeklődőt. A kínálatból a géptalálkozó volt a leglátogatottabb, amely számos, ma is működő muzeális darabot vonultatott fel.

A cikk folytatása itt elolvasható.

Fotó: Péter B. Árpád

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb