Fő tartalom átugrása

Dupla mennyiségű süllőt telepítettek idén a Balatonba

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2023. december 05. Kedd, 07:08

sullo kosullo

Több mint 12 tonna süllőt telepített idén a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., ami kétszerese a kötelező éves telepítési mennyiségnek. Ezek a süllők jövő őszre már elérik a fogható méretet.

 

 

2023. november 30-án, egyetlen nap alatt 3,5 tonna 25-30 centis gyönyörű egynyaras süllő került a Balatonba. A telepítés Keszthelyen kezdték 1056 kilogrammal. Majd Fonyódon 360 kg, Balatonlellén 374 kg, Balatonszemesen 642 kg, Balatonföldváron, a kikötőben pedig 1089 kg süllőt engedtek a magyar tengerbe – írja a likebalaton.hu.

Idén több mint 12 tonna egynyaras süllőt telepítünk a Balatonba. Egy évben még 10 tonna sem volt soha – hívta fel a figyelmet Nagy Gábor, horgászati ágazatvezető, aki azt is hozzátette, ez a duplája a kötelező telepítési mennyiségnek (6 tonna/éve a kötelező kvóta). Mint mondta, a sikeres telepítés a Mórichelyi Tógazdaság rendkívüli süllőtermésének köszönhető.

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerint a Mórichelyi Tógazdaság idén olyan kiválóan teljesített, hogy „szinte átírta a tógazdasági süllőtermelés lehetőségeiről szóló ismereteket”. A 25 hektáros tóról 4500 kg (180 kg/ha) egynyaras süllőt sikerült lehalászniuk. Extenzív körülmények között ez nem akármilyen rekord. Általában 5-20 kg/ha-os eredményeket lehet elérni. (De gyakoribb az 5 kg/ha alatti eredmény.)

A halgazdaság szakemberei a horgászoktól azt kérik, hogy figyeljenek a kis süllőkre, mert ezek még nem foghatók. Ha méreten aluli süllő akad a horogra, akkor engedjék vissza. Ezek a süllők jövő őszre már elérhetik a fogható méretet.

Fotó: pecacsarnok.hu

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb