Fő tartalom átugrása

Balatonmáriafürdő idén 706 millió forintból él és fejleszt

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2024. április 26. Péntek, 15:58

Galácz Gyrgy

A korábbi években megvalósult fejlesztések szilárd alapját adják Balatonmáriafürdő biztonságos jövőjének, tartós fejlődésének. Az önkormányzat elkötelezett amellett, hogy a Balaton nyújtotta adottságokat kihasználva vonzó és élhető hely legyen a településünk mindazok számára, akik itt élnek vagy ide látogatnak – summázott Galácz György polgármester.

 

 

Településüzemeltetésünk telephelyét felújítottuk, a gépállomány is bővült. Remélhetőleg a rendelkezésünkre álló eszközökkel, a motivált humán erőforrással jó színvonalon el tudjuk látni a feladatainkat. Erre törekedve határozzuk meg a célokat, a feladatokra idén 706 millió forintot tudunk költeni – fogalmazott a polgármester a inforegio.hu-nak.

A polgármester szerint több helyen vált szükségessé a vízre jutási helyek karbantartása, ez a kapott engedély szerint szigorú szabályok betartása mellett február végéig részben megtörtént, az elmaradt helyeken a vízterületet vegetációs időszakon kívül fogják kitisztítani. Az eddig végzett munka meghaladta a bruttó 5 millió forintot. A közvilágítás teljes felújítása után most a települési úthálózat fejlesztése az egyik kiemelt cél. Idén a legnagyobb beruházások közé tartozik az Árvácska és Vasút utca teljes felújítása, mintegy nettó 49 millió forintos költséggel. További néhány kisebb utca javítását is tartalmazza a költségvetés, a Parti utca meghatározott szakaszán a víz- és szennyvízelvezetés kiépítése is megkezdődik, lakossági támogatással. Pályázati támogatást csak külterületi, valamint olyan belterületi utakra lehet igényelni, amelyeken közforgalom bonyolódik, ezért zömmel önerőre van szükség a felújításokhoz.

Számos egyéb tennivalóval és programok szervezésével tart az üdülési idényre való készülődés. A közterületeken, a strandokon sok művi elem van: padok, gyerekjátékok, a kiszolgáló épületek megfelelő állapotáról is gondoskodni kell. Természetesen nem maradhatnak el a szabadidős programok. Az évszakokhoz, az ünnepekhez igazodva szerveznek kulturális szórakoztató eseményeket. Kiemelt lesz a július végi három napos fesztivál, a Mária Napok.

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb