Fő tartalom átugrása

Komoly halpusztulás a Kis-Balatonon

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2024. augusztus 19. Hétfő, 19:07

kis balaton5

Komoly halpusztulás történt a Kis-Balatonon – tájékoztatták a Pecaverzumot helyi horgászok, akiktől fényképeket is kaptak, de videók is megjelentek az interneten.

 

 

A beszámolók szerint főként harcsák, pontyok, süllők és dévérkeszegek hullottak el. A honlap kereste az illetékeseket, de egyelőre választ nem kaptak.

A Kis-Balaton két, egymáshoz csatlakozó tározó medencéből áll két vármegye határán, a Balatontól délre. Az első tározó Somogy vármegyében található, Vörs község közelében. A másik Zala vármegyében fekszik és Zalavár, Zalaszabar, Nagyrada, Garabonc és Balatonmagyaród községek határolják. A halpusztulás a Somogy vármegyei vízterületen történt, a 2-es tározón.

Mint a pecaverzum.hu írja, drámai képeket kaptak olvasóiktól parton heverő haltetemekről és az egymás hegyén-hátán álló fekete zsákokról, amelyekbe a dögöket gyűjtötték össze.

„Ökológiai katasztrófa, hatalmas harcsák, húsz-harminckilós pontyok vesztek oda” – nyilatkozta egy szemtanú.

H. László azt mondta, a felszínre került halakat helyi horgászok, természetvédők és vízügyesek gyűjtötték be.

A honlaphoz eljuttatott fotókat augusztus 15-én, csütörtökön készítették a 4/T zsilipen, de a halpusztulásról már két nappal korábban videók láttak napvilágot az egyik közösségi horgászcsoportban.

Egy hosszabb videó is megjelent öt napja. „Itt állok 2-es tározónál, állok egy zsilipen, és brutális látvány fogadott. Töménytelen mennyiségben döglött halak, amerre a szem ellát, mindenfele. Borzalom, egyszerűen hihetetlen, ilyet nem is láttam még életemben. Ilyen mértékű halpusztulás szerintem nem volt még soha a Kis-Balatonon. Kilométer hosszan lehet látni, hogy végig tele van döglött hallal a Kis-Balatonnak ez a tározója” – adott helyszíni tájékoztatást Boncz István.

A Kis-Balaton halgazdálkodásra jogosultja a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.), de hivatalos tájékoztatás a részükről ez idáig nem jelent meg a Kis-Balatonnál történt halpusztulásról, és egyelőre a Pecaverzum sajtómegkeresésére sem válaszoltak.

Kérdéseinket elküldtük az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak, a Balatoni Vízügyi Kirendeltségnek és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságnak is, de a cikk megjelenéséig egyik helyről sem érkezett válasz – írja a Pecaverzum.

Címlapkép: Halpusztulás a Kis-Balatonon (Forrás: Pecaverzum/olvasói fotó)

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb