Újabb szakmai tanulmányi kiránduláson a szőcsényi diákok
A Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 9. A és 10. B osztálya osztályfőnökeik kíséretében az Erdészeti Szakoktatásért Közalapítvány pályázati forrásából finanszírozott szakmai tanulmányúton vettek részt.
A Bakonyerdő Zrt. Keszthelyi Erdészetének igazgatója, Hoffmann Pál erdőmérnök várta a csapatot kollégáival, valamint vendégváró pogácsával és üdítővel.
A Boroszlán- tanösvényen szakmai előadást hallgathattak meg a helyi termőhelyi adottságokról, a fafajösszetételről, a Keszthelyi Erdészet természetes erdőfelújítás iránti elkötelezettségéről, a klímaváltozás hatásairól, de a fekete fenyvesek pusztulásáról és az erdők természetvédelmi jelentőségéről is.
A Bél Mátyás- kilátóról csodálatos panoráma nyílt a Balatonra. Ezt követően a Club Dobogómajorban fogyasztottak el egy igazán pazar ebédet, majd következett a nap várva várt programja: a lövészet.
A BEFAG Keszthelyi Erdész Lövész Klubnál Keczeli Zoltán klubvezető ismertette a fegyverek használatának szabályait, majd minden vállalkozó szellemű diák kipróbálhatta a sörétes koronglövészetben magát. Észrevétlenül telt el az idő, a csodálatos őszi időben egy igazán kellemes napot tölthettek együtt.
A galériához kattintson a képre!