Skip to main content

Térképen mutatja a telex.hu, hol nőtt drasztikusan a lakosságszám

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2025. március 21. Péntek, 01:41

1978

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter javaslata alapján lehetőséget kaphatnának önkormányzatok arra, hogy befolyásolják a területüket érintő ingatlanvásárlásokat ott, ahol az utóbbi időben jelentősen megnőtt a népesség száma.

 

 

A telex.hu utánajárt a KSH adatai alapján, hogy mely településeket érintheti leginkább a lehetőség.

A miniszter a Kossuth rádiónak adott interjújában azt mondta, hogy kétezer település népessége csökken, míg a maradék körülbelül ezer település lakosainak száma pedig bővül, ami számos konfliktust eredményez. A KSH adatai alapján Navracsics számai visszaigazolhatóak, hiszen 2015 óta valóban 1970 település népessége csökkent, míg 1185 olyan volt (a települések 37,6 százaléka), ahol viszont bővült lakosságszám.

A növekvő népességszámú települések a legnagyobb számban a fővárosi agglomerációban, egy-egy regionális központhoz (Debrecen, Kecskemét, Veszprém, Győr, Pécs) közel vagy (ahogy a miniszter is mondta) a Velencei-tó és a Balaton térségében találhatóak.

1990 óta 44 település nőtt több mint a duplájára, de további 89 település növelte legalább 50 százalékkal a lakosainak számát. Ez pedig valóban kihívást jelent a helyi infrastruktúrának, legyen az akár a közműhálózat vagy az óvodai férőhelyek száma.

 

 

2015 óta a városi szétterülést a családi otthonteremtési kedvezmény is elősegítette, hiszen azt első körben csak új építésű ingatlanokra lehetett felhasználni, és olcsó telket pedig nyilván könnyebben lehetett az agglomerációs gyűrűben találni, mint a nagyvárosok belsejében.

 

 A térképeken azonban nem a növekvő, hanem a fogyó területek szúrnak szemet leginkább, főleg Békés, Borsod és Tolna megyékben – írja a telex.hu.

 

Image by wirestock on Freepik

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb