Skip to main content

Ideiglenesen bezárták Hévízen a Tófürdő központi fürdőépületét

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2025. március 22. Szombat, 01:20

heviz tofurdo kozponti furdoepulet0319 1024x694

Műszaki okok miatt március 18. óta nem fogad vendégeket Hévízen a Tófürdő központi fürdőépülete, a létesítmény többi része zavartalanul üzemel. Tavaly nyáron egyszer már lezárták a gyógyfürdőnek ezt a részét – írja a termalonline.hu.

 

 

Átmenetileg nem fogad vendégeket a Hévízi Tófürdő központi fürdőépülete, ami az úgynevezett „A” épületet és a hozzá kapcsolódó „B” teraszt jelenti. A fürdő honlapján műszaki okokkal indokolták a lezárást. Azt viszont hangsúlyozzák, hogy az intézkedés csak a tavon lévő fürdőépületre vonatkozik, a Tófürdő bejáratai, illetve a többi épület a megszokott módon továbbra is nyitva tart. A gyógytóban való fürdőzés változatlanul lehetséges, a többi kapcsolódó fürdőlétesítmény pedig továbbra is látogatható.

„Munkatársaink a műszaki probléma elhárításán dolgoznak annak érdekében, hogy vendégeink minél hamarabb újra igénybe vehessék az érintett fürdőépületet. Intézményünk mindent megtesz a látogatók pihenésének és gyógyulásának zavartalanságáért”

– írják.

Egyébként tavaly nyáron egyszer már ugyanígy váratlanul lezárták a központi fürdőházat. Akkor a fürdőnek ezt a részét július 26-án zárták be és augusztus 12-én nyitották újra.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb