Ennyibe kerül a belépő a déli part egyik legszebb panorámájú strandján idén
Bár a szezon hivatalosan még nem kezdődött el, már most megkezdték az előkészületeket. A Balaton déli partjának egyik legkedveltebb üdülővárosa, Fonyód idén is nagy reményekkel és felkészült infrastruktúrával várja a nyaralókat.
Fonyód városüzemeltetési szervezete az elmúlt hetekben teljes kapacitással dolgozik a szezon előkészítésén. Az egynyári növények ültetése, zöldterületek rendezése, a strandok karbantartása folyamatosan zajlik. Emellett három nagyobb projekt is folyamatban van: úgy mint a hivatali tetőfelújítás, a csónakkikötő karbantartása és kotrása, valamint a strandok technikai karbantartási munkái.
– A szezonra felkészültünk. A megszokott alapossággal és lendülettel végezzük a munkát, mondta Erdei Barnabás polgármester. Ha igazak a meteorológiai előrejelzések, és tényleg ilyen forró nyár elé nézünk, akkor biztos vagyok benne, hogy egy sikeres idegenforgalmi szezont fogunk zárni, tette hozzá.
Ahogy a város az utolsó simításokat végzi, úgy gyülekeznek már a foglalások is a helyi szálláshelyeken. A vendéglátóhelyek sorra nyitják újra kapuikat, és Fonyód készen áll arra, hogy újra megteljen élettel.
Fonyódi nyár: így változnak a belépődíjak
Fonyód öt fürdőhellyel és hét stranddal büszkélkedhet, amelyek közül egy fizetős. Ez a legismertebb, a Panoráma strand, amely továbbra is az egyik fő attrakció, nemcsak tiszta vizével és gondozott környezetével, hanem kilátásával is – innen tárul a látogató elé a Balaton egyik legszebb panorámája a Badacsonyra.
A strandbelépők árai az idei évben átlagosan 30 százalékkal emelkedtek – egy olyan lépés, amit a városvezetés elkerülhetetlennek látott az infláció és a megnövekedett fenntartási költségek miatt.
– 2019 óta nem volt áremelés. A Panoráma strandra például 950 forintba került a belépő, ami még megemelve is kedvező ár, ha megnézzük más balatoni települések árait, ahol háromezer forint alatt alig találni strandot. Még a mostani emeléssel sem vagyunk drágák, mondta Erdei Barnabás polgármester. A városvezető előterjesztése az volt, hogy a Panoráma strandon a korábbi 950-ről 1400 forintra emeljék a felnőtt, 480-ról 700-ra a nyugdíjas és ugyanígy a diákjegyek árát. Ezt a testület elfogadta, valamint arról is döntöttek, hogy a Kutyás fürdetőhelyen a belépőjegyek ára a felnőtt 800 forintról 1200-ra, a diák és nyugdíjas jegyek 400-ról 600 forintra, az ebjegy pedig 800-ról 1200 forintra emelkedett.
A nyári szezon közeledtével a városvezetés a parkolási rendszer frissítésén is dolgozik.
A további részletekről itt lehet olvasni.
Fotó: Felkészítik a fonyódi strandokat a turisták tömegére. Forrás: Fonyód Média