A balatoni kertmozik varázsa

Jobban esik a popcorn a szabad ég alatt? Vagy viccesebbek a vígjátékok, ijesztőbbek a horrorfilmek? Ez a titka a kertmozi varázsának – írja a sonline.hu, három dél-balatoni kertmozit is bemutatva.
Balatonlelle
Június közepétől várja a látogatókat különleges filmélménnyel, óriási szabadtéri vászonnal a balatonlellei kertmozi. A fedett nézőtérnek köszönhetően esőben sem kell elhalasztani a vetítést, naponta akár két előadást is tartanak.
A repertoárt úgy válogatják össze, hogy kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a kedvükre való mozialkotást, melyek között éppúgy szerepelnek magyar, mint külföldi filmek is.
Júniusban olyan élőszereplős meséket nézhetünk meg, mint a Lilo és Stitch- A csillagkutya, vagy az Így neveld a sárkányodat. De többször vetítik a Hogyan tudnék élni nélküled? című, nagysikerű , magyar zenés vígjátékot is.
Nemrégiben egy nagyobb felújításon esett át ez a kertmozi, ahol a vetítések mellett színpadi programokra is beülhetnek a vendégek.
Zamárdi
– Szinte mindenkinek van fiatalkori, nyári kertmozis élménye. Barátokkal, családdal, esetleg az első fiújával vagy barátnőjével. Igazi központi hely a kertmozi most is és az volt a múltban is. Itt láthattuk először a filmsztárokat, a későbbi példaképeket. Sokszor a titkos álmainkat mutatták be ezek a filmek. Ki ne szeretett volna jedi lovag, western hős, Disney hercegnő, vagy valamelyik akciósztár lenni. Varázslatos, egyben romantikus világot mutat be mindenki számára a kertmozi. Valahogy hozzátartozik ehhez a világhoz a fülledt nyári este, a sörös doboz nyitásának a hangja, a szúnyogok, a friss pattogatott kukorica illata, íze, az utcáról behallatszó “tuning” Simson hangja is …
Szabadság, balatoni nyár, családi program, és jelen esetben még mindig az egyik legolcsóbb kikapcsolódási lehetőség mindenki számára. A kertmozik egyediek, retro hangulatúak, emlékek kötnek hozzájuk
– árulta el a kertmozi népszerűségének titkát Erdélyi Zsolt, a Zamárdi Kertmozi üzemeltetője.
Július 5-én a Magyar Állami Népi Együttes lép a kertmozi színpadjára, de egész nyáron fellépők sokasága szórakoztatja a látogatókat, akik természetesen moziélmény nélkül sem maradnak.
Új lendület Balatonfenyvesen
Az idén tavasszal adták át a felújított fenyvesi kertmozit, mely a település ikonikus épülete volt korábban. De nemcsak a moziépület éledt fel, hanem egy modern, közösségi funkciókat ellátó szabadidőközpont is létrejött.
A leromlott állapotú épületet teljes körűen átalakították: mozitermet, rendezvényekre és előadásokra alkalmas közösségi helyiségeket, valamint beltéri szórakozási lehetőségeket (csocsó, darts, sakk) kínáló klubhelyiséget alakítottak ki, akadálymentesítéssel együtt. A beruházás nemcsak építészeti, hanem közösségi szempontból is új lendületet ad Balatonfenyves kulturális életének.
Fotó: Esti fények a Zamárdi Kertmozinál | Forrás: Erdélyi Zsolt