Fő tartalom átugrása

Egy 75 éves legenda újjászületése

Írta: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
Megjelent: 2025. szeptember 06. Szombat, 16:15

img 0475

A MÁV-csoport büszkén jelenti be, hogy 75 éves lett a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút, amely már 2021 óta teljes pompájában várja utasait a Balaton-parton.

 

 

Az egykoron gazdasági célokat szolgáló, ma már turisztikai és közösségi szerepet betöltő kisvasút története példaértékű kitartásról és megújulásról tanúskodik.

Az 1950-ben, a Nagy-Berek területének lecsapolását követően épült vasút kezdetben mezőgazdasági terményeket és tőzeget szállított, a kényszermunkatáborban dolgozók munkájával.

Menetrend szerinti személyszállítása 1956-ban indult meg, és azóta is nélkülözhetetlen közlekedési eszköz a környék lakói számára.

Az 1980-as évektől a csisztai gyógyfürdő népszerűségének köszönhetően egyre nagyobb turisztikai jelentőségre tett szert, és felváltva a teherforgalmat, nosztalgiavonatok is közlekedtek a vonalon.

A rendszerváltást követően a vasút a megszűnés szélére került, ám a folyamatos felújításoknak és fejlesztéseknek köszönhetően sikerült megmenteni.

A 2019-ben megkezdett és 2021-ben befejezett teljes pályarekonstrukció eredményeként két évtizedes forgalomszünetelés után a csisztafürdői vonal ismét járhatóvá vált, így a látogatók újra kisvonattal érhetik el a híres gyógyfürdőt.

A MÁV-csoport elkötelezett a kisvasút jövője iránt, és folyamatosan fejleszti a szolgáltatásokat, mint például a kerékpárszállítási lehetőséget és már felújított kerékpárszállító kocsik várják a bringásokat.

img 0482

A kisvasút népszerűségét jól mutatja, hogy 2024-ben 86 ezren utaztak rajta, míg idén szeptemberig már 81 ezren választották kirándulásuk részeként a szerelvényeket.

A Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút nem csupán egy közlekedési eszköz, hanem a régi idők gazdasági vasútjainak utolsó, élő képviselője, amely mindennap közlekedik, és időutazásra invitálja az utazókat. A vasút a Fekete István műveit idéző Nagy-Berek gazdag élővilágán át haladva egyedülálló élményt nyújt a természetkedvelőknek és a családoknak.

A kisvasút igénybe vehető a Balaton24, Magyarország24, Somogy vármegye24 napijegyekkel, valamint az ország- és a Somogy vármegyebérlettel is.

A vonatok Balatonfenyvesről Somogyszentpál, illetve Csisztafürdő felé mindennap közlekednek, a nyári főszezonban mindkét vonalon irányonként hat-hat vonal indul naponta, a részletes menetrend elérhető a MÁV-csoport honlapján és a menetrendi keresőkben.

A Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút története és folyamatos megújulása azt bizonyítja, hogy a kisvasutaknak ma is van helyük a modern közlekedésben és a turizmusban.

Az évről évre szeptember első szombatján megrendezésre kerülő kisvasúti napon mindig színes programokkal várják a családokat és a kisvasút-barátokat, ünnepi különvonatok is forgalomba állnak – idén gőzmozdonyos vonatozás tette még izgalmasabbá a rendezvényt.

543436881 1097636735833475 7038297563731472723 n

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb