Fő tartalom átugrása

107 millióba került, de véget ért a huzavona a földvári kikötő ügyében

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2025. november 04. Kedd, 22:35

dbd0af22bbec4be7a2dc3d34a08028f0

Végéhez ért a kisajátítási folyamat, így elhárult az utolsó akadály a balatonföldvári Bahart kikötő fejlesztése elől. A város önkormányzata a Balatoni Hajózási Zrt.-vel (Bahart) és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen dolgozik a balatonföldvári kikötő megújításán, amely a jövőben meghatározza a település fejlődését – írja a sonline.hu.

 

 

A polgármester szerint a Bahart tulajdonában álló, így állami kézben lévő kikötő és a város fejlesztése kéz a kézben jár, és olyan környezetet teremthet, amelyre minden földvári büszke lehet. – Az utolsó akadály is elhárult annak az elképzelésnek az útjából, hogy a kikötő előterét, illetve magát a Bahart kikötőt fejleszteni lehessen – mondta Holovits Huba, Balatonföldvár polgármestere egy, a közösségi oldalán látható videóban. Mint kiemelte, a napokban aláírták a balatonföldvári kikötő előtti területen található utolsó üzlet tulajdonosával a kisajátítást helyettesítő adásvételi szerződést.

Több mint 107 milliót fizetnek a Kárpáti fagyizó tulajdonosainak

Az üzletek – bár ideiglenes szerkezetűek voltak – közel négy évtizeden át álltak a területen. 2004-ben 99 éves (!) bérleti szerződést kötött rájuk a Bahart akkori vezetősége, 2008-ban pedig örökös fennmaradási engedélyt is kaptak, ami éveken át megnehezítette a kikötő fejlesztését.

Az utolsó üzlet, a Kárpáti fagylaltozó esetében is sikerült megegyeznünk, az önkormányzat 107,5 millió forintot fizet két részletben, és november 30-áig birtokba kerül az ingatlan. Ezt követően megkezdődhetnek a bontási munkálatok

– mondta a polgármester.

A közút- és építési jogszabályok szerint közúti kapcsolatot kell biztosítani a Bahart kikötő fejlesztéséhez, és ezek az építmények eddig ennek útjában álltak. A terület rendezésével most megnyílt a lehetőség egy nagyszabású, a város egészét érintő fejlesztés előtt.

A Balaton legnagyobb kikötője Balatonföldváron található

A képviselő-testület döntése értelmében az önkormányzat a Bahart Zrt.-vel és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen dolgozik egy programon, amely a teljes balatonföldvári kikötő megújítását célozza.

A fejlesztés nem csupán a kikötő előterét érinti, hanem az egész létesítményt. A 90-es években lerakott térburkolatok és zöldfelületek megújulnak, és épül egy új szolgáltatóépület is, amelyben vizesblokkok és üzletek kapnak helyet

– mondta Holovits Huba. A polgármester hangsúlyozta, hogy a beruházás városképi és turisztikai szempontból is meghatározó lesz. – A balatonföldvári kikötő a Bahart legnagyobb, legtöbb hajó befogadására alkalmas és műemléki védelem alatt álló kikötője. Ráadásul azon kevés balatoni kikötők egyike, amely mindenki számára bejárható, és közel egész évben látogatható – emelte ki.

A balatonföldvári kikötő fejlesztése a városrehabilitáció része

A polgármester szerint a kikötő fejlesztése szorosan összefügg Balatonföldvár városközpontjának megújításával is. Ennek része a Boldog Békeidők Látogatóközpont megvalósítása, amelynek munkaterületét október 27-én adták át. – Ezzel megvalósítási szakaszába lépett az az elképzelés, amelyet önkormányzatunk 2022-ben nyújtott be a TOP PLUSZ pályázat keretében. A látogatóközpont Balatonföldvár egyik fénykorát – a 19. század végétől az 1930-as évekig tartó időszakot – mutatja majd be – mondta a polgármester.

Mint arról a Sonline.hu beszámolt, a beruházás célja egy modern, interaktív élménytér létrehozása, amelyben 3D-s és digitális elemek segítségével idézik fel a korabeli fürdőéletet és szórakozási lehetőségeket. A közel 300 négyzetméteres látogatóteret a volt „Keringő” épületében alakítják ki, amely kívül-belül megújul, és három különálló, egységes arculatú épületegyüttes részeként illeszkedik majd a városképbe. A kivitelezést nyílt közbeszerzési eljárásban választott cég végzi, 300 napos határidővel. A kiállítás anyagának összeállítása ezt követően kezdődik, a megnyitás a 2027-es szezonra várható.

Sokan kérdezik, miért van szükség újabb látogatóközpontra Balatonföldváron, hiszen 2016-ban már átadtuk a magasparti hajózástörténeti központot és kilátót. Úgy gondoljuk, hogy az akkori fejlesztés beváltotta a hozzá fűzött reményeket: évente közel 30 ezren keresik fel, és a Dél-Balaton egyik legnépszerűbb turisztikai attrakciójává vált

– mondta Holovits Huba a sonline.hu híradása szerint.

Fotó: Krausz Andrea

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb