Világszintű elismerés a Sió-zsilipnek – a tervező nyilatkozik

A köztér kategóriában a megújult, közösségi térré lett siófoki Sió-zsilip nyerte a zsűri díját az Archello Awards 2025. építészeti világversenyen.
„Siófok új köztere világviszonylatban jelentős elismerésben részesült – mondta a Siófoki Híreknek Korompay Attila, a 2023-ban elkészült zsilipprojekt építész tervezője. – A zsűri 121, a világ minden részéről delegált építészből és tervezőből állt, mintegy 50 kategóriára osztották a világ minden sarkából beküldött több ezer megépült projektet. Fontos üzenet, hogy a siófoki zsilip a köztér kategóriában indult a versenyen.
Új közterek manapság nagyon ritkán létesülnek a településeken, a Balaton partján különösen jellemző, hogy sok más megelőzi ezt a fontossági sorrendben. Ma leginkább Ázsiában születnek új közterek a „semmiből”, ezekkel is versenyre kellett kelnie a Sió-zsilipnek
– folytatta a tervező.
A Balaton új vízszintszabályozó rendszerének tervezése 2014-ben, építése 2019-ben kezdődött, Korompay Attila 2016-ban kezdett foglalkozni a 19 milliárd forintnyi uniós és hazai forrásból megvalósult siófoki projekttel. Így idézte fel a lapnak az indulást.
„Benedek András vízügyi mérnök, generáltervező ötlete volt, hogy az új műtárgyakat már a városképbe is illeszteni kellene, hiszen idő közben a zsilip és környezete Siófok belterületének része lett, körbenőtte a város, az üdülőterület centrumába került.
Az volt az elképzelés, hogy az addig elzárt üzemi területből nyitott köztér legyen, láthassa mindenki, hogyan szabályozza a vízügy a Balaton vízszintjét, hogyan működnek a zsilipek, egyszóval, „vegyék birtokba” az emberek. A történet leglényegesebb pontja, hogy a vízügy nyitottan állt a tervekhez, támogatta ezt az elképzelésünket, minden illetékes megértette, hogy ez egy kiemelt helye a Balatonnak, fontos pontja Siófoknak.
Így lett kilátó az üzemi épület tetején, mely akár több is lehet annál, hiszen rendezvények esetén akár lelátóul is szolgálhat. Fontos, hogy váljék részévé a város életének, a helyiek és a Siófokra érkezők értsék, hogy közösen kell vigyáznunk erre az új köztérre. Mely befolyásolhatja a környezetét is: azáltal, hogy ez az attrakció vonzza az embereket, a közeli ingatlanok is fejlődésnek indulhatnak, ami a városkép szempontjából sem mindegy.”
Korompay Attila arra is felhívta a figyelmet: a múlt egy darabját is megőrizték azáltal, hogy a régi zsilip két vízelzáró egységéből (melyeket a kivitelezés során sikerült „megmenteniük”) térkompozíció készült, továbbá a zsilip működését a Balaton-maketten is bárki megfigyelheti.
A megújult Sió-zsilip elnyerte már a vízügyi fejlesztések szakmai elismerését, a Lampl Hugó-díjat, valamint építőipari nívódíjat is kapott, ez az első nemzetközi elismerése.
A Krúdy sétány küszöbön álló fejlesztésével lehet teljes a terület megújulása – fogalmaz a helyi lap.
Fotó: siofok.hu