Méhek világnapja – Egy napra minden a méhekről szól az iskolákban

A Méhek Világnapjához kapcsolódva idén országszerte játékos formában tanulhatnak a diákok a beporzók szerepéről: több mint kétezer iskolába jut el az a tananyagcsomag, amely öt különböző tantárgyon keresztül mutatja be a témát.
A kezdeményezést a SIÓ indította, a szakmai tartalom pedig az Országos Magyar Méhészeti Egyesület közreműködésével, gyakorló pedagógusok bevonásával készült – közölték a szervezők.
A tananyagcsomag kifejezetten élményalapú tanulásra épül: a diákok öt különböző tantárgyon keresztül találkozhatnak a témával, a pedagógusok számára pedig közvetlenül, azonnal használható formában érkezik meg. Rajzórán kreatív feladatokon keresztül ismerkednek a kaptár világával, testnevelés órán mozgás közben élhetik át a beporzók mindennapjait, míg magyarórán történetek és szövegértési feladatok segítik a téma feldolgozását. A környezetismeret órák rendszerezett tudást adnak, a technika és tervezés órán pedig egyszerű alkotófeladatokon keresztül kapcsolódhatnak a témához a tanulók.
„A gyerekeknél kezdődik minden: ha már korán találkoznak azzal, hogy a természet működése mennyire összetett és sérülékeny, az hosszú távon is hatással lehet a gondolkodásukra. Ezzel a programmal ezt szeretnénk kézzelfoghatóvá és élményszerűvé tenni számukra” – mondta el Mészáros Dezső, a SIÓ-Eckes Kft. ügyvezető igazgatója.
A program során a pedagógusok visszajelzést is adhatnak, valamint megoszthatják a tanórákon készült alkotásokat és tapasztalatokat, amelyek a kezdeményezés továbbfejlesztését is segítik. A program a SIÓ elmúlt években felépített szemléletformáló tevékenységéhez kapcsolódik: a vállalat 2022-ben, a Méhek Világnapján hozta létre első méhlegelőjét siófoki telephelyén, majd azóta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület együttműködésével tízezer beporzóbarát magkeveréket juttatott el hazai általános iskolákba.
„Különösen fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek már fiatal korban megismerjék a méhek és más beporzók szerepét, hiszen a beporzás nélkülözhetetlen természeti érték és mindennapi élelmiszereink előállításának alapja. Örömteli számunkra, hogy ez a program játékos és közérthető formában segíti a fiatalokat abban, hogy közelebb kerüljenek a méhek világához és a természet védelmének fontosságához.” – emelte ki Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.
Kép: OMME