Milliárdok kellenének a hévízi intézmények felújításához

Az összbizottsági és a testületi ülés résztvevői is egyhangúlag támogatták azt a javaslatot, hogy az önkormányzat kezdje meg a tárgyalásokat arról: a fürdőváros szerezze vissza tulajdonrészét a Tófürdő működtetésében.
A pénteki testületi ülésen a képviselők arról is határoztak, idén is lesz szociális tűzifaprogram Hévízen, s az állami lehetőség mellett az önkormányzat saját forrásból is igyekszik támogatni az igénylőket téli tüzelővel – írja a zaol.hu.
Szó esett a Honvéd utcai nyugdíjasotthonban kialakult vis maior helyzetről is. Ezzel kapcsolatban Naszádos Péter, Hévíz polgármestere azt mondta: „Azt tapasztaltuk, hogy az intézményeink nagyon rossz állapotban vannak, mivel az elmúlt esztendőkben nem volt karbantartás, felújítás.
Ez folyamatos vis maior helyzetet okoz, s nemcsak a nyugdíjasotthonnál, szinte majdnem minden intézményünk katasztrofális állapotban van. Próbáljuk ezeket a problémákat megoldani, de milliárdos tételről beszélünk, a költség egy-egy intézmény esetében több százmillió forint lenne”.
Hévíz készen áll a pályázatokra
Hévíz önkormányzata azt reméli, erre a célra lesznek uniós források, a város a tervezéssel mostanra nagyrészt végzett. Amennyiben lehet majd pályázni, az önkormányzat azonnal megteszi ezt– emelte ki Naszádos Péter.
Jöhet majd kisebb földrengés is
A grémium arról is tárgyalt, két nagyberuházás tart jelenleg a városban: Egregyen, illetve a Széchenyi utcán. Ez utóbbi helyszínen sétány épül.
– Most derült ki, hogy itt a talajszerkezet nem megfelelő. Ezért is örülünk annak, hogy ezt a beruházást elkezdtük, hiszen ott fut egy nagy csővezeték, s mielőtt bármi baj történne, egy módosítással elvégezzük a talajmegerősítést is. Így a jövőben nem történhet olyan vis maior, ami érintené a véderdőnket – ismertette a városvezető.
Naszádos Péter úgy fogalmazott: ha például egy kisebb földrengés esetén megsérülne a vezeték, az kihatna a véderdőre is. A mostani munkálatokkal ennek az esélye gyakorlatilag nullára csökken.
A polgármester hozzátette: ezek a projektek a keretösszegnél kevesebb forrásból valósulnak meg, ami azt jelenti, hogy a Széchenyi utcai többletfeladat ellenére a városnak nem kell pluszpénzt biztosítania. A módosítás miatt a tervezett decemberi befejezés várhatóan februárra csúszik – olvasható a portálon.
Képünkön a Teréz Anya otthon Forrás: heviz.hu