2050-re a beépítésekre és az élményfogyasztásra épülő modell helyett egy, a klímaváltozással szemben ellenálló, vízkészleteit megőrző ökológiai menedékké kellene válnia a Balatonnak – véli Princzinger Péter.

A VisitBalaton365 ügyvezetője szerint a további növekedés hajszolása helyett a természeti értékek megőrzésére kell helyezni a hangsúlyt: a beépítések megállításával, a nádasok védelmével és kiterjesztésével, egy autómentes belső övezet kialakításával, valamint a kulturálisan pezsgő háttérország erőteljesebb bevonásával.

A Balaton egy retró, tömegturizmusra épülő üdülőhelyből modern, prémiumkínálattal rendelkező, funkcióiban jóval összetettebb régióvá vált. A leglátványosabb fejlődés a gasztronómiában és a borkultúrában ment végbe: a fagyasztott hekk és a folyóbor uralta kínálat mellett megjelent a helyi alapanyagokra építő csúcsgasztronómia és a nemzetközileg is elismert borászat – mondta a turizmus.com-nak adott interjújában Princzinger Péter.

A Visit Balaton365 ügyvezetője szerint legalább ilyen fontos előrelépés történt az infrastruktúra terén. Teljessé vált az M7-es autópálya a Kőröshegyi völgyhíddal, villamosították az északi parti vasút egy szakaszát, kiépült a Balatoni Bringakörút, és megújult a Bahart flottája is. Az őszi és téli programkínálat bővülésével a korábban mindössze 6-8 hetes nyári turisztikai főszezon mellett elkezdett felépülni egy tavaszi, egy őszi és egy téli „szezon”. A Veszprém és a régió 2023-as Európa Kulturális Fővárosa programja tartós kulturális együttműködéseket és hálózatot hagyott maga után.

Kifejtette: 2000-ben a Balaton még egy identitásválsággal küzdő, megkopott tömegüdülőhely volt, amely hathetes főszezonra és nehézkes közlekedési viszonyokra rendezkedett be. 2025-re felgyorsult, négy évszakos, egyre inkább prémiumkínálatra építő régióvá vált, amely sok tekintetben már Budapest kibővült agglomerációjaként működik. A fejlődésnek azonban ára volt: drasztikusan nőtt a zsúfoltság, és a part menti területek jelentős részét beépítették.

2050-re a beépítésekre és az élményfogyasztásra épülő modell helyett egy, a klímaváltozással szemben ellenálló, vízkészleteit megőrző ökológiai menedékké kellene válnia. A további növekedés hajszolása helyett a természeti értékek megőrzésére kell helyezni a hangsúlyt: a beépítések megállításával, a nádasok védelmével és kiterjesztésével, egy autómentes belső övezet kialakításával, valamint a kulturálisan pezsgő háttérország erőteljesebb bevonásával.

Princzinger Péter szerint öt kulcsterületen lenne szükség mielőbbi, határozott beavatkozásra.

• Meg kell állítani a part menti területek további beépítését. Ehhez szigorú építési tilalomra, illetve a Balaton-törvény végrehajtására és egy kötelező nádasvédelmi sáv kijelölésére lenne szükség mindenhol, ahol ez fizikailag lehetséges.
• Alapvetően új vízgazdálkodási szemléletre kell átállni. A víz elvezetése helyett a megtartására kell törekedni, többek között a vízgyűjtő területeken kialakított tározókkal és vizes élőhelyek helyreállításával.
• A harmadik fontos terület a közlekedés átalakítása. A part menti autóforgalom csökkentését a távolabb kialakított P+R parkolók, a vasúti fejlesztések, a két part között menetrend szerint közlekedő, környezetbarát hajóflotta, valamint az összes közlekedési módra kiterjedő Balaton-kártya segíthetné. Az északi és dél part közötti sűrű hajóforgalom nélkül a tó nem összeköt, hanem elválaszt.
• A turisztikai adózás újragondolására is szükség lenne. A nyári csúcsidőszakban magasabb idegenforgalmi adó járulhatna hozzá a túlterhelt infrastruktúra fenntartásához és fejlesztéséhez, miközben az egész éves működést kedvezményekkel kellene ösztönözni.
• Végül elengedhetetlen az egységes, régiós szintű döntéshozatal megteremtése. Egy független, ökológusokból és más szakemberekből álló, valódi döntési jogosítványokkal – akár vétójoggal – rendelkező testület biztosíthatná, hogy a Balaton hosszú távú ökológiai érdekei felülírhassák a rövid távú fejlesztési szempontokat.

Beszélt arról is, hogy jelenleg négy olyan tényezőt lát, amely képes lehet megtörni a rövid távú gondolkodást.

• Az első egy súlyos ökológiai válság. Ha egymást követő években az alacsony vízszint és az algásodás, valamint a hőkupola jelensége miatt fürdési tilalmat kellene elrendelni, a térség pedig élhetetlenné válik, annak következményeit már semmilyen kommunikációval nem lehetne elfedni.
• A második a gazdasági érdekek átrendeződése. Amikor a nagybefektetők szembesülnek azzal, hogy az ökológiai problémák miatt milliárdos értékű ingatlanjaik és kikötőik veszítenek az értékükből, a gazdasági lobbi érdekei és ezzel együtt az iránya is gyorsan megváltozhat.
• A harmadik az uniós és nemzetközi szabályozásból fakadó nyomás. Az EU víz-keretirányelvének és a természet helyreállításáról szóló rendeletnek (Nature Restoration Law) a betartatása, valamint az esetleges bírságok és forrásmegvonások szintén kikényszeríthetik a szükséges intézkedéseket.
• Végül egyre nagyobb szerepe lehet a helyi közösségek és a választók ellenállásának. A szabadstrandok elvesztése, a part menti területek beépítése és a fakivágások miatti lakossági felháborodás idővel olyan politikai kockázattá válhat, amelyet a döntéshozók sem hagyhatnak figyelmen kívül.

Közgazdasági értelemben a piaci és kormányzati kudarcok szinte tankönyvi példájával állunk szemben – fogalmazott az ügyvezető. Egyszerre érvényesül a közlegelők tragédiája, amikor minden szereplő a saját hasznát igyekszik maximalizálni, miközben az ezzel járó költségeket a közösség viseli, és a negatív externáliák problémája, amikor a beruházások profitja magánkézbe kerül, a környezetkárosítás következményeit viszont a társadalom fizeti meg.

Ehhez társul a rövid távú gondolkodás, amelyben a négyéves választási ciklusokhoz képest a 2050-re várható károk súlya elenyészőnek tűnik. Végül pedig ott van a „fogolydilemma” is: a térség mintegy 180 önkormányzata külön-külön hozza meg döntéseit, miközben a hosszú távú érdekek összehangolt fellépést kívánnának.

Összegzésképpen elmondta: két, egymástól gyökeresen eltérő jövőkép képzelhető el.

A negatív forgatókönyv egy kiszáradó szellemüdülőhely képét vetíti előre. Ha minden a jelenlegi mederben halad, 2035–2040-re a tartósan alacsony vízszint, a víz felmelegedése és a baktériumok elszaporodása miatt összeomolhat a nyári tömegturizmus.

Az ingatlanpiaci fellendülés véget érhet, a luxusapartmanok elértéktelenedhetnek, a jachtok megfeneklenek, a Balaton pedig fokozatosan egy ökológiailag leromlott, időszakosan kiszáradó tó képét öltheti.

A pozitív forgatókönyv ezzel szemben egy megújult közép-európai bioszférarégiót vázol fel. Ebben a jövőképben a víz megőrzése kiemelt gazdasági és társadalmi értékké válik, a part mentén egy széles, szabadon átjárható zöldövezet húzódik, a turisztikai forgalom pedig jóval egyenletesebben oszlik el az év tizenkét hónapjában.

A közlekedés gerincét elektromos hajók és kötöttpályás megoldások adják, a Balaton pedig egy nemzetközileg elismert, reziliens éghajlati menedékké válik.

A két forgatókönyv közötti különbséget azonban nem elsősorban a rendelkezésre álló pénz vagy technológia határozza meg, hanem az időzítés. A rendszerszintű alkalmazkodást most kell elkezdeni, mielőtt olyan ökológiai fordulópontokat érünk el, ahonnan már nincs visszaút.

Kép: ChatGPT - Illusztráció!