
Balatonaliga, Szabadifürdő és Zamárdi állomásait is megújíthatja a Prím Építő.

Október 12-én, 21 órakor debütál a Spektrum új saját gyártású sorozata, Az élet a tét, amely az életmentésben és a veszélyhelyzetek kezelésében dolgozó szakemberek mindennapjait mutatja be Lovász László műsorvezetésével.

Nem mindennapi kalandra indult Koszonits Bettina és két és fél éves törpeszamara, Foki. A két jóbarát harminckettő nap alatt járta körbe a Balatont, ahol összesen mintegy 230 kilométert tettek meg.

Siófok polgármestere, dr. Lengyel Róbert a közösségi oldalán számolt be arról, milyen alkut kínált a helyi sportcsarnokot üzemeltető cégnek, amellyel amúgy perben áll a város.

Hagyományainkhoz híven, minden év októberében tartjuk pályaválasztási nyílt napunkat, így volt ez ma is.

A globális gazdasági sajtó érdeklődését is felkeltette a Balaton-parti ingatlancsoda, miután a világ vezető luxusingatlan-közvetítői elkezdték nemzetközi szinten értékesíteni a tihanyi villákat.

Új fogadóépület, legalább 5000 négyzetméternyi plusz zöldterület, megújuló sétányok és kapcsolódás a Balatoni Bringakörúthoz – kiválasztották a keszthelyi Városi Strand fejlesztésének tervezőjét.

Vonat ugyan jelenleg nem indul Mesztegnyőről Felsőkakra, október 11-én mégis benépesül a régi kisvasút környéke.

A döntés és a szeptemberben visszaállított helyi építési szabályzat megóvja a tóparti sávot a magáncélú beépítéstől, így ismét esély nyílik a mindenki számára nyitott parti sétány kialakítására – derül ki az Aligai Fürdőegyesület bejegyzéséből.

A tavalyi egész éves adathoz képest szeptember végéig már megduplázódott idén a sármelléki repülőtér utasforgalma - mondta el az MTI-nek hétfőn a Hévíz-Balaton Airport ügyvezető igazgatója.

Bizonytalanná vált a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. 6 ezer kilogrammos éves süllőtelepítési kötelezettség teljesítése.
