KÖZÉRDEKŰ

aktualis adatok 74

A beoltottak száma 6 013 007 fő, közülük 5 784 958 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 714 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 10 767 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 987 199 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

 

 

Elhunyt 131 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 32 645 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 833 416 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 121 138 főre emelkedett. 5969 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 606-an vannak lélegeztetőgépen.

 

A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében Oltási akcióhét lesz november 22-28. között, a kórházi oltópontokra akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is lehet menni oltásra.

 

Az Oltási akcióhéten különösen várjuk a még oltatlanokat és azokat is, akik a megerősítő harmadik oltást szeretnék felvenni. Azoknak, akik már korábban regisztráltak az interneten, továbbra is az időpontfoglalót javasoljuk akár az első, akár az elmaradt második vagy a harmadik oltásukat akarják felvenni. Az Oltási akcióhét részletei és az oltópontok elérhetőségei itt érhetőek el: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/gyorgy-istvan-oltasi-akciohet-indul-hetfon-

 

A járvány negyedik hulláma hazánkban is felszálló ágban van, a kormány és az Operatív törzs is figyelemmel kíséri a járványhelyzetet, és amennyiben szükséges további intézkedéseket hoz.

 

A legfontosabb, hogy az oltatlanok mielőbb vegyék fel az oltást, hiszen az oltás legerősebb védelem a betegség súlyos lefolyása ellen. A beoltottak kevesebb, mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.

 

Ismét kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, a kormányablakban és kormányhivatali ügyfélszolgálaton.

 

Emlékeztetjük az újonnan fertőzötteket, hogy a Favipiravir továbbra is nagyban segíti az otthoni gyógyulást. A gyógyszer a tapasztalatok szerint jó eséllyel megakadályozza a tünetek súlyosabbra fordulását és ezzel a kórházba kerülést. A Favipiravirt a háziorvos is felírhatja az otthonukban gyógyuló enyhe vagy középsúlyos tüneteket mutató betegek kezelésére, és ingyenesen kiváltható a gyógyszertárakban.

 

Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.

 

A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni az első, az elmaradt második és a harmadik oltásra is.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.