KÖZÉRDEKŰ

1 SVMRFK 2023 2

A somogy vármegyei rendőrök tapasztalatai alapján sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, illetőleg azokat szándékosan hágják át.

 

 

A főbb szabálytalanságok közé tartozik, hogy a kerékpárosok jelentős része kerékpárútként használja a gyalogjárdát, amely cselekményükkel veszélyeztetik és irritálják a gyalogosokat.

 

Jellemző még, hogy nem szállnak le a bicikliről a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen történő áthaladáskor és a gyalogosok között szlalomozva, őket veszélyeztetve kerékpároznak.

 

A biztonságos közlekedéshez szabálykövető magatartás szükségeltetik, ezért aki a szabályokat szándékosan megszegi, az szankcióra számíthat.

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság mindamellett kiemelt figyelmet fordít a baleset-megelőzésre és az alapvető szabályok megismertetésére, a szakemberek folyamatosan megújuló, játékos-oktatóprogramokkal látogatják az óvodásokat, valamint az általános iskolásokat.

 

A zavartalan közlekedés biztosítása érdekében pedig rendszeres közúti ellenőrzésekkel - a polgárőrséggel és a társszervekkel szorosan együttműködve – folyamatosan ellenőrzik a közlekedők biztonságát.

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési szakemberei az alábbi tanácsokkal szolgálnak a kerékpárosoknak:

 

• Minden manőver, amely irányváltoztatással jár, fokozott figyelmet követel. Mindig szigorúan tartsák be a KRESZ előírásait, és figyeljenek közlekedési partnereik reakcióira!
• Természetesen csak műszakilag kifogástalan kerékpárral vegyenek részt a forgalomban, lehetőleg kerékpáros bukósisakban!

 

A kerékpáros fejvédő használata mindenképpen ajánlott gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A sisak védi viselője fejét, hiszen elnyeli az esetleges baleset, illetve ütközés során keletkező energia jelentős részét. A balesetek során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a kerékpáros tragédiák többsége azért következik be, mert elütés következtében a kerékpáros feje nagy erővel ütközik járműnek, vagy az úttestnek. Ez esetben a fejvédő hatásos védelmet nyújthat.


• A közúti forgalomban lévő kerékpár legyen felszerelve az alábbi, kötelező tartozékokkal:

a kerékpár tartozékai

• Az éjszaka, vagy korlátozott látási viszonyok között láthatatlanná váló, kivilágítatlan kerékpárosok nem is gondolnak arra, hogy minden másodpercben halálos veszélynek vannak kitéve, hiszen a járművezetők már csak akkor fogják meglátni őket, amikor már késő.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.