2023. november 1-től változik a háziorvosi ügyeleti ellátás működése Somogy vármegyében
2023-ban az egész országban megújul az ügyeleti rendszer Budapest kivételével. Ahol már az új rendszer működik, a betegek az 1830-as szám hívásával egységes, betegközpontú ellátást érnek el.
Az új alapellátási ügyeleti rendszer működése
Azokban a vármegyékben, ahol már az új rendszer működik, 16.00 és 8.00 óra között a 1830-as hívószámon a felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet érhető el. A 1830-as hívószámon az adott vármegye mentésirányítása jelentkezik. A mentőszolgálat képzett munkatársa kikérdezi a telefonálót, és a kapott információ alapján telefonos tanáccsal segít, vagy jelzi, hogy a hívó állapota lehetővé teszi, hogy megvárhatja a legközelebbi rendelési időt. Ha az esetet súlyosnak ítéli meg, akkor ügyeletes ellátót küld a telefonálóért, sürgős esetben pedig mentőautót.
Hétköznap 16.00-22.00 óra között és hétvégén, illetve ünnepnapokon 8.00-14.00 óráig a járásközpontokban háziorvosi ügyelet működik, ezek személyesen is felkereshetők.
22.00 és 8.00 óra között, illetve hétvégén, valamint ünnepnapokon 14.00 óra után a mentőszolgálat működtet sürgősségi ügyeletet a kijelölt telephelyeken.
A háziorvosi ellátás körébe tartozó panaszokkal, amelyek a rendelési időig nem várhatnak, személyesen is felkeresheti az ügyeletet. Az ügyeleti ellátásban háziorvosok, mentőtisztek és okleveles kiterjesztett hatáskörű ápolók (orvos felügyeletével) vesznek részt.
Bereczk Balázs Alpolgármester úr Facebook bejegyzése: Marcaliban ez a változás kevésbé lesz érzékelhető, hiszen 2016-tól -már 7 évvel ezelőtt- a Kórház épületében működtettük a háziorvosi ügyeletet külső cég bevonásával, aki az ügyelő orvosokat hozta.
Az akkori döntésünkben, (Kórházba költözés) fontos szempont volt, hogy a betegeknek ne kelljen az épületek között ingázni, és a lehető leggyorsabban ellátáshoz jussanak. Nagy öröm, hogy országos példa lett ebből az együttműködésből.
(Mivel a kórház tulajdonosa 2012-től az állam, így még bérleti díjat is fizettünk, - fizetünk ma is - a Kaposi Mór Oktató Kórháznak az ügyelet elhelyezésért.)
November 1-től így a megyében csak 4 olyan helyszín lesz, ahol éjszaka is igénybe vehető lesz az ellátás: Marcali, Siófok, Nagyatád, Kaposvár.
Megszűnik az ügyeleti ellátás Csurgón, Fonyódon, Balatonlellén.