
Gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1+1 százalékát. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétette azon civil szervezetek adószámát, valamint a vallási közösségek és a Nemzeti Tehetség Program technikai számát, amelyekre érvényes felajánlás tehető.

Arra kérjük az oltást kérő 16 és 18 év közötti fiatalokat illetve szüleiket, hogy ha még nem tették, akkor május 7. péntekig regisztráljanak az oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 099 495 fő, közülük 2 157 637 fő már a második oltását is megkapta. 726 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 837 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

A 17. héten a szennyvízminták koronavírus eredményei erős ingadozást mutatnak, a korábbi heteket jellemző csökkenés megállt. A legtöbb vizsgált város szennyvizét stagnáló tendencia jellemzi, de

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 073 149 fő, közülük 2 077 160 fő már a második oltását is megkapta. 1219 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 111 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 064 204 fő, közülük 2 016 350 fő már a második oltását is megkapta. 1593 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 782 892 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 023 137 fő, közülük 1 948 728 fő már a második oltását is megkapta. 1951 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 781 299 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Az online időpontfoglaló honlapot ért terheléses támadás miatt előállt informatikai problémák elhárítása megtörtént. A tervek szerint szombat reggeltől újra lehet interneten időpontot foglalni jelenleg Sinopharm és AstraZeneca oltásokra. Az egynapos pénteki oltásra meghirdetett Pfizer vakcina elfogyott.

Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján.

Terheléses támadás érte pénteken a koronavírus elleni védőoltásokhoz időpontfoglalást biztosító informatikai rendszert, ezért leállt a vakcinákra való jelentkezés lehetősége - közölte a koronavírus járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője pénteken, online sajtótájékoztatón.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 3 913 550 fő, közülük 1 880 897 fő már a második oltását is megkapta. 2365 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 779 348 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Az új szabályozás alapján a védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek látogathatják a jégpályákat, az uszodákat, az edző- és fitnesztermeket és a sportlétesítményeket.