KULTÚRA

kultkikoto balatonboglar 474 279 181404

Igazán különleges repertoárral készül 2023-ra a jövő nyáron 18. születésnapját ünneplő Kultkikötő, melyről már most elárultak néhány részletet a szervezők. Visszatérő közönségkedvencek és izgalmas újdonságok egyaránt helyet kapnak a programok között.

 

 

A Kultkikötő 2023-as évadának nyitónapján, július 1-jén két nem mindennapi produkció várja majd a nézőket a Balaton északi és déli partján. Az alsóörsi Kultkikötő Amfiteátrumban az immár 30 éve töretlen erővel muzsikáló Csík zenekar lép színpadra, akik sokszínű zenei világukkal és egy különleges vendéggel, Presser Gáborral fogadják a közönséget. Balatonbogláron pedig a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Kultkikötő Produkció közös előadásának szabadtéri premierjére, az Oscar című komédiára válthatnak jegyet az érdeklődők, amely felhőtlen szórakozást ígér, bonyodalmakkal, sok nevetéssel és három rejtélyes táskával.

 

Nem lesz hiány a nagy visszatérőkben sem! A boglári fellépők sorában ott találjuk A GRUND-ot, a vígszínházi fiúzenekart, akiknek a neve garancia egy fergeteges nyáresti örömzenélésre. De nem múlhat el balatoni nyár Budapest Bár koncert nélkül sem: Balatonszárszón és Alsóörsön is a húrok közé csapnak majd a kitűnő zenészek, a magyar rockzene kultikus énekeseivel kiegészülve.

 

A Pannon Várszínház két népszerű zenés színházi előadással érkezik a Balaton partjára: A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc örökérvényű történetét meséli el, Dés László és Geszti Péter népszerű zenéjével kísérve, a Valahol Európában című darab pedig a nagy magyar filmklasszikus történetét állítja színpadra. A Roxínház egy könnyed, szórakoztató előadással, az Anconai szerelmesekkel, illetve annak a magyar tenger partján játszódó folytatásával készül a következő nyárra.

 

A meghirdetett produkciókra szóló jegyek 2022. december 31-ig jelentős, akár 25 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók meg.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.