Skip to main content

Újabb világsztárokat jelentett be az Örvényesvölgy Fesztivál

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2023. március 10. Péntek, 01:18

ov logo

Újabb világsztárok, köztük a szaxofonos Candy Dulfer fellépését jelentette be csütörtökön a Zalacsányban májusban tartandó Örvényesvölgy Fesztivál.

 

 

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program támogatásának köszönhetően június 17-én ad koncertet az erdei színpadon Candy Dulfer és zenekara. Fellép fesztiválon a jelenleg New York-ban élő, Zalacsányból származó Németh Ferenc jazzdobos, aki olyan nagyságokat hívott magával, mint Seamus Blake tenor-szaxofonos, és Gilad Hekselman gitáros.

 

Az 1990-es évek elején ismertté vált Candy Dulfer koncertje a funk, a soul és a smooth jazz ötvözetét nyújtja a közönségnek. Már első nagylemeze Grammy-jelölést kapott, azóta pedig Prince, Beyoncé, Macy Gray, Lionel Richie, a Pink Floyd és Aretha Franklin partnereként is dolgozott.

 

A szaxofonos hatéves korában kezdett el zenélni, első zenekarát 13 évesen alapította, a siker pedig még szinte gyerekként megérintette, amikor Madonna európai koncertjei előtt léphetett fel. Dave Stewarttal, a Eurythmics alapítójával közös száma, a Lily Was Here repítette a slágerlisták élére.

 

Az Örvényesvölgy Fesztivált júniusban, két hétvégén rendezik Zalacsányban. A zalai dombok közötti színpadon, limitált számú közönség előtt lépnek fel a zenészek, akik között öt külföldi sztárvendég szerepel a dzsessz, a soul, a blues és az elektro-swing műfajából.

 

Június 16-án a 35 éve működő Grammy-díjas Gipsy Kings lép fel Diego Bailardo vezetésével, másnap Candy Dulferen kívül az osztrák Deladap játszik. A fesztivál fellépői között van a Nagy-Britanniában az év énekesének választott Kevin Davy White, valamint a hazai előadók közül a Csík Zenekar.

 

Badacsonyi Tamás fesztiváligazgató, a helyszínt is biztosító Pálos Resort tulajdonosa elmondta: a külföldi sztárok meghívása a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program támogatásának köszönhető. A program pedig még nem is végleges, további különleges dzsessz- és népzenei koncertek, irodalmi műsorok várhatóak, a teljes programot áprilisban hozzák nyilvánosságra.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb