Skip to main content

Május végén rendezik meg a II. Kőfeszt – Szabad Táncház fesztivált a Káli-medencében

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2023. május 19. Péntek, 00:19

342720631 153170784140342 8623961611246705699 n

Május végén rendezik meg a II. Kőfeszt – Szabad Táncház fesztivált a Káli-medence településein, ahol táncos-zenés programok mellett kézműves foglalkozások és filmvetítés is várja az érdeklődőket – közölte csütörtöki salföldi sajtótájékoztatóján a rendezvény ötletgazdája.

 

 

Csúri Ákos, a Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány alapítója elmondta, hogy a fesztiválon több mint száz programmal várják a látogatókat május 26. és 29. között a Káli-medence nyolc településén, Kővágóörsön, Kékkúton, Révfülöpön, Köveskálon, Salföldön, Káptalantótiban, Mindszentkállán és Badacsonytomajon. A rendezvény célja, hogy az ide érkező családok hivatásos táncosok vezetésével sajátíthassák el a tánclépéseket. Eljön Feketelakról Füstös János, Ördöngösfüzesről Hideg Anna, Magyarszovátból Dezső Erzsébet és Dezső Ilona, Gyimesfelsőlokból Tankó Eszter, Székről Filep Pál Márton, a Magyarpalatkai Banda, a Szászcsávási banda és Kalotaszegről a Veszélyes banda.

 

Emellett kézműves foglalkozásokat is tartanak majd a legfiatalabbak számára, az érdeklődők megismerhetik a népi mesterségek alapfogásait, valamint dokumentumfilmeket láthatnak a néptánc egykori nagy alakjairól – tette hozzá Csúri Ákos.

 

Elmondta, hogy a rendezvényen kalotaszegi, széki, szatmári, mezőségi, gyimesi, vajdaszentiványi, felcsíki és szászcsávási muzsika csendül fel. Kiemelte, hogy a programsorozat első napján megemlékeznek a közelmúltban elhunyt hagyományőrzőről, Lengyel Lászlóról, a Folkmozi egyik filmjével pedig Szomjas György filmrendező és Halmos Béla népzenész emlékét idézik meg.

 

Buzás-Jáger Anikó az Európa Kulturális Főváros (EKF) Programsorozat pályázati koordinátora elmondta, hogy az értékmegőrzés kiemelten fontos az EKF számára, ezért álltak a rendezvény mellé, ahol a hazai táncházmozgalom legfontosabb alakjai lesznek jelen.

 

Kovács Norbert “Cimbi” az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület elnöke elmondta, hogy reneszánszát éli a vidéki hagyományőrzés, melyet szavai szerint a Szabad Táncház programhoz hasonló rendezvények is előmozdítanak.

 

A programsorozat ingyenesen látogatható.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb