KULTÚRA

mmkf

Kemény Dénes és legendás vízilabdásai részvételével, A nemzet aranyai című dokumentumfilm gálavetítésével kezdődik szerdán Veszprémben a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz film és koncertek is várják az érdeklődőket.

 

 

A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program szervezésében megvalósuló fesztivál első napján A nemzet aranyai című dokumentumfilmet a veszprémi Szentháromság téren láthatja a közönség. A vetítés után Zákonyi S. Tamás rendezővel és Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval lesz beszélgetés – közölték a szervezők.

 

Csütörtökön a füredi Balaton moziban Csoma Sándor, Erőss Zsolt hegymászó történetét feldolgozó Magasságok és mélységek című filmje szerepel a műsorban, a vetítés után az alkotók részvételével közönségtalálkozót tartanak. Ugyanaznap este Veszprémben, az újonnan nyílt Foton udvarban Járai Márk – a Halott Pénz énekese – ad szólókoncertet. Csütörtökön Balatonalmádiban a tavalyi év legnézettebb magyar filmje, a Nyugati nyaralás férfi főszereplőjével, Mészáros Mátéval lesz gasztroprogram a Kerekes Pincében, majd este a film vetítése után a Szentháromság téren közönségtalálkozó.

 

Pénteken délután a füredi Balaton moziban a Blokád című filmet követő beszélgetésen részt vesz Tősér Ádám rendező, Köbli Norbert forgatókönyvíró, Lajos Tamás producer, ifj. Vidnyánszky Attila, a film főszereplője, valamint Kónya Imre volt belügyminiszter. Veszprémben a Fotonban pénteken és szombaton a Szíház-és Filmművészeti Egyetem mutatkozik be, az 1960-as évektől napjainkig.

 

Balatonalmádi strandján pénteken Dombrovszky Linda rendezésében Petőfi Sándor népszerű komikus eposzát, A helység kalapácsának western- és eastern-világban játszódó különleges műfajparódiáját láthatja a közönség, a vetítést követően az alkotókkal lesz beszélgetés. Este a veszprémi Fotonban a Mellékszereplők című alkotás vetítése után a nézők Sopsits Árpád rendezővel és a női főszereplővel, Farkas Franciskával találkozhatnak. Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmje a Hangvillában lesz látható, utána itt is lesz közönségtalálkozó. Ugyanitt vetítik péntek este 10 órától a számos díjat nyert Larry című filmet. A közönségtalálkozón részt vesz Bernáth Szilárd rendező, Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs színész. Később az Óváros téren a Psycho Mutants, az Európa Kiadó zenekarok és Dj Kanada Káosz szórakoztatja a közönséget.

 

Balatonfüreden a Partitúra Galériában minden nap 15 órától megtekinthető a Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr, Bojkovszky Béla fénymesternek 1960 és 1971 között írt leveleiből összeállított kiállítás. A tárlatban minden nap 16 órától Novák Emil Laci és Vili: Történetek a magyar operatőriskoláról című filmjét láthatják a látogatók.

 

A közönség idén is leadhatja szavazatát az általa legjobbnak tartott filmre június 10-ig a fesztivál honlapján: https://mozgokepfesztival.hu/oldal/kozonsegszavazas.

 

A szavazók között értékes ajándékokat sorsolnak ki. A közönségdíj és a Magyar Mozgókép Díjak átadása szombat este lesz a veszprémi Petőfi Színházban – áll a közleményben.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.