Elindult a STRAND Fesztivál!
Tegnap elindult a STRAND Fesztivál a brit Gorgon City és a City Matiné programjaival. A nyitónapot követően pedig ma hivatalosan is kezdetét veszi a STRAND Fesztivál. Mára már elfogytak a jegyek, de a péntek-szombati napokra még korlátozott számban kaphatók. Idén minden eddiginél több újdonsággal várunk benneteket!
Cirkuszi színekbe öltözik a STRAND és a koncertek között a Fővárosi Nagycirkusz és Kiss V. Balázs bűvész világszámokkal érkezik, míg a fesztivál területén a Karzat Színház és a Vándorvurstli, a Piros Orr Alapítvány bohócai, a Rippel Fivérek és számos zsonglőriskola várja a vendégeket.
Két nagyszínpad, egy küzdőtér és még rengeteg színpad!
A fesztivál két legnagyobb színpada a balatoni panorámás, szabadtéri MOL Nagyszínpad és az óriási nyitott sátorban felépülő Foodora Nagyszínpad egymás mellett kapnak helyett. A STRAND cirkusz főterén a legnagyobb hazai előadók koncertjei váltják majd egymást a legizgalmasabb hazai és nemzetközi cirkuszi produkciókkal. A zárónapon Foodora Nagyszínpadon lép fel a fesztivál egyik legjobban várt előadója a Purple Disco Machine, aki először játszik Magyarországon. A Borsodi színpadon találkoznak a hazai zenei élet legizgalmasabb előadói a legkülönbözőbb műfajokat képviselve. Mindenki megtalálhatja majd a koncertet, amit hiányolt még a nyárból Ajsa Lunától, Hundred Sinsen át egészen a World is mine csapat fergeteges bulijáig. Ugyancsak koncertekkel várja a rajongókat a Petőfi Színpad, a Telekom Kraft Színpad, a Kinley Stage és a MEISTER ZONE BY JÄGERMEISTER az éjjeli órákban pedig a Kraft Kertben Járai Márk lesz a házigazda a Tábortűz helyszínén.
A Foodora Beachen 13 órától techno jóga vár benneteket, ahol DJ-k pakolják majd a trackeket. Ha ez nem volna elég a Bor50di Darts-Foci helyszínen mindenki kipróbálhatja magát darts-focistaként is 14-19 óra között. Eközben a fesztivál túlsó végében a STRAND Kertmozi naponta két filmmel és popcornnal várja a nézőket.
STRAND Cirkusz – mindenkire szerep vár
Kiemelt pillanatban lépett szövetségre idén a cirkuszművészetet központi motívumának választó Strand Fesztivál és a Fővárosi Nagycirkusz. Szeptemberben indul a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola négy, ösztöndíjjal támogatott BA/MA képzése lovasakrobata, bohóc, cirkuszi táncos és kortárstánc szakokon. Mivel augusztus végén, a Strand Fesztivál idején még lehet jelentkezni a pótfelvételire - fiatal artistaművészek szakszerű segítséggel ki is próbálhatjátok majd egy rendezvénykamionon a légtornász eszközöket, a karikát, a tissue-t, a hammockot és a levegő rudat. A Fővárosi Nagycirkusz világszínvonalú produkciókat is elhoz Zamárdiba a futó műsoraiból: az orosz Vladimior Erofeev görgőegyensúlyozó/rolla-bolla és a Markin-család perzs számaiban valamint a venezuelai Gilbert Takamura magasdrót produkciójában gyönyörködhet majd a közönség a koncertek között.
STRAND Csúszda – 200 méter suhanás a tömeg fölött
A Magyar Honvédség közreműködésével működő, 25 méter magas komplexum tetejéről a bátor jelentkezők egy közel 200 méteres pályán csúszhatnak végig a közönség felett, a színpadok előtt. A STRANDon lesz még óriáskerék, bungee jumping, katapult és természetesen dodgem is!
Mastercard Repohár Visszaváltó Pontok
A Mastercard új szolgáltatásaként a poharak a Mastercard Repohár Visszaváltó Pontokon lesznek visszaválthatóak, ahol a pohárért kifizetett teljes összeg visszakerül hozzátok.
ARTPART – kortárs művésztelep a STRANDon
Látogassatok el a fesztivál szívében található művésztelepre, ahol hat konténerben nyílik galéria kiállítás, eredetiben láthatóak az alkotások és a művészekkel is lesz lehetőség személyes találkozásra vagy akár közös alkotásra is. Az ArtPart programban részt vesz többek között Bereczki Kata, Ef Zámbó István, Fehér László, Győri Márton, Labrosse Dániel, Marosi Panni, Shane54, Sibitka Panni, Soós Nóra és Weiler Péter. Ugyanitt kiállít a frissen Best of Balaton díjas balatonoffseason, a Főfotó Galéria és Az én lemezem fotókiállítása is látható lesz, ahol magyar sztárok mutatják be a számukra legfontosabb lemezeket.
UNICEF kampány az iskolai bántalmazás ellen
Az UNICEF programjához elsőként csatlakozott a STRAND Fesztivál. A szervezet legújabb kampányában zenészek segítségével emel hangot az iskolai bántalmazás ellen. Olyan zenekarok és előadók állnak ki az ügy mellett, mint a Halott Pénz, T. Danny, a Bagossy Brothers Company, Columbo és Lil Frakk.
Podcasterek és influenszerek a STRANDon
A STRAND fesztivál egyik legfontosabb helyszíne a Telekom KRAFT kert lesz, ahol hihetetlenül színes programokkal készülnek. Itt zajlik a III. Telekom PodcastFest. A Telekom Kraft Kert Kávézóban irodalmi- és kvízműsorokat tartanak, valamint Bánki Beni beszélgetős órája is itt kapott helyet, és itt lesz az esti Tábortűz, ahol többek között olyan népszerű zenészek játszanak majd, mint Járai Márk, Szivák Zsolt, Molnár Tamás, Bérczesi Robi, vagy Áron András 'Apey'. Napindítóként ébresztő jógával vár mindenkit a Telekom Kraft kert.
A STRAND MBH BANK parti kempingből néhány lépés a Balaton és tökéletes helyszíne a reggeli napfelkeltéknek, a közösségi tér pedig új barátságok születésének helyszínéül szolgál majd. Az MBH BANK X PFR INFLUENCER CLUB HOUSE helyszínén pedig érdekes aktivitásokkal, közönségtalálkozókkal és előadásokkal készülnek.
Piros Orr
A Piros Orr Bohócdoktorok, már több mint 25 éve viszik el a nevetés gyógyító erejét a gyermekkórházak betegeinek és idősotthonok lakóinak, most a Strand Fesztivál látogatóit is jókedvre hangolják: rendhagyó reggeli tornával, de napközben is megéri ellátogatni a MOL Új Európa Alapítvány Civil Parton felállított bázisra 13-19 óra között. A bohócdoktorok küldetését pedig támogathatjátok termékeik megvásárlásával!
Találkozunk a STRANDon!