Fő tartalom átugrása

Íme a SopronFest programja!

Írta: Sajtóközlemény
Megjelent: 2023. november 28. Kedd, 22:14

unnamed 2 lead

2024. május 17-19. között, a pünkösdi hétvégén és az azt megelőző napokban másodszor rendezzük meg a Hűség Városa új fesztiválját.

 

 

A SopronFest a hazai fesztivál palettán újszerű, „urbán tematikát” valósít meg, amely az egész várost ünnepi programok százával tölti meg. A város vezetésének és a szervezőknek hosszú távú tervei vannak a SopronFesttel, 2024-ben már az idei látogatószám duplájára számítanak, miközben deklarált céljuk, hogy “emberi léptékű” fesztivált szervezzenek. Hazai és nemzetközi sztárok, rengeteg podcast-beszélgetés, kortárs képzőművészet, gasztronómia, mozi és túrák: ünnepi programsorozat utcákon és tereken - címszavakban erről szól a II. SopronFest, amelyen két olyan hazai produkció is szerepel, amelyek az év első felében csak Sopronban koncerteznek.

 

A jegyelővétel december 2-án indul a www.sopronfest.hu oldalon és ugyanezen időponttól elérhetők lesznek a mindkét fesztiválra szóló kombinált bérletek is.

unnamed 2

A 2024-es SopronFest programjának gerince már elérhető az “urbán fesztivál” honlapján. A fő helyszín a Lővérek, ahol május 17-től három napon át a legfontosabb hazai fesztivál kedvencek lépnek színpadra. A most közzétett line-upban szerepelnek egyelőre „titkos hazai headlinerek”, akik a SopronFesten exkluzív fellépést vállaltak, az ő nevükre a következő hetekben derülhet fény. A fesztivál a Lővérek megnövelt területen, az erdő szélén felépített szabadtéri és fedett helyszínekkel várja a 2023-as látogatószám dupláját. A szervezők hangsúlyozzák: “emberi léptékű fesztivál megteremtése a cél, ahol a soproniak és a más városokból érkező turisták is jól érezhetik magukat.” A soproni borászokat felvonultató Poncichter Negyed mellett új helyszín a Secret Garden, amely egy pompás völgy a Lővérekben.

A nemzetközi mezőnyből a Kruder & Dorfmeister páros és Alle Farben részvétele már biztosra vehető, a hazai “bestsellerek” között pedig többek között a Bagossy Brothers Company, a ByeAlex és a Slepp, Curtis, Dzsúdló, a Follow the Flow, Majka, a Tankcsapda, T. Danny, a Quimby, Rúzsa Magdi és a Valmar is a most közzétett programban szerepel, Beton.Hofi pedig egy egész éjszakán át tartó “Citromale Gang találkozóval” készül, sok baráti fellépő részvételével. A kedvezményes jegyelővétel december 2-án indul. A Soproni Egyetem nevét viselő Diákbérlet korlátozott számban elérhető, ezzel a lehetőséggel bárki élhet, akinek érvényes diákigazolványa van.

Az egész várost megmozgató kínálat részeként már egy héttel korábban, május 11-én elindulnak a városi programok, amelyek 10 napon át tucatnyi helyen várják a vendégeket: éttermekben, kávézókban, klubokban, utcákon és tereken.

unnamed 1

A Telekom PodcastFest keretében a legismertebb hazai podcastek házigazdái és ugyancsak népszerű vendégeik érkeznek öt soproni helyszínre. A “beszélgetős” kínálat olyannyira színes, hogy ByeAlex, Dombóvári István, Fábry Sándor, Hajós András, Hevesi Krisztina, Kadarkai Endre, Kende-Hofherr Krisztina, Tóth Gabi, Ördög Nóra, Radnai Péter és Zacher Gábor mellett még Áder János is elfogadta a szervezők felkérését, a volt köztársasági elnök a Kék Bolygó Podcast házigazdájaként érkezik Sopronba.

Kiemelt téma a Ne nézz félre! kampány, amely keretében az UNICEF szakértőivel és neves művészekkel az iskolai bántalmazás, a bullying kérdéséről beszélgetnek. A mesterséges intelligencia szerepét érintve pedig Tari Annamária, Szabó Béla, Nánási Pál és Weiler Péter találkozik a Soproni Egyetem csodaszép kertjében.

Az ART kínálat is igazán tartalmasnak ígérkezik.

unnamed

A Liszt Központban kortárs művészek csoportos kiállítása lesz látható, mások mellett Bereczki Kata, Bukta Imre,

Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Anna és Weiler Péter műveiből, az alkotók pedig a hűség jelképét, hatalmas, szív alakú installációkat készítenek Sopron utcáin, a közönség szeme láttára.

A gasztronómiai programokról, illetve a Fő téri és más helyszíneken zajló koncertekről, eseményekről december 14-én, a Hűség Napján adnak hírt a SopronFest szervezői.

“A SopronFest már első alkalommal is valódi ünnepként volt jelen a városunk életében. Örülök, hogy a Pro Urbe díjas szervező páros, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, valamint a főszervező, Váncza Panna elfogadta a város felkérését és velük együtt dolgozhatunk azon, hogy hosszú távon is egy izgalmas, tartalmas turisztikai esemény otthona lehessen Sopron. Ebből a szervezői munkából a soproni vendéglátók, szolgáltatók és polgárok is kiveszik a részüket, ezzel is bizonyítva, hogy Sopron egy valóban vendégszerető fesztiválváros”

- mondta el Farkas Ciprián, Sopron polgármestere.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb