Fő tartalom átugrása

Több száz programot kínál az Ördögkatlan fesztivál augusztusban

Írta: mti
Megjelent: 2026. május 19. Kedd, 00:03

1920

Több száz programmal várja közönségét az idén az Ördögkatlan Fesztivál, amelyet immár 19. alkalommal rendeznek meg Dél-Baranya kistelepülésein augusztus 4. és 8. között - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

 

 

A Nagyharsányban, a falu határában fekvő egykori kőfejtő területén kialakított szoborparkban, Beremenden, Kisharsányban és a községhez tartozó Vylian szőlőbirtokon zajló összművészeti fesztiválon a színháztól a koncertekig, az irodalomtól a filmig, a klasszikus zenétől a kortárs művészetig sokféle programon, öt napon át várják az érdeklődőket - írták közleményükben a szervezők.

A rendezvény díszvendégei között lesz Grecsó Krisztián, aki személyes történeteit, új verseit, beszélgetéseit és Beck Zolival közös estjét mutatja be, míg Enyedi Ildikó, kivételes életművét, a közönséget "a finomság, az érzékenység és az emberi kapcsolatok titokzatos mélységei felől" megszólító filmjeit vetítésekkel, beszélgetésekkel idézik meg.

Bereményi Géza pedig nyolcvanévesen is ugyanazzal a pontos, szeretetteljes és kérlelhetetlen tekintettel mesél majd, amellyel "évtizedek óta írja, rendezi és fogalmazza dalokba" a katlanlakók közös történetét - írták a közleményben.

A rendezvény egyben továbbra is az egyik legerősebb hazai színházi találkozóhelyként kíván megjelenni. A programban ifj. Vidnyánszky Attila a Revizorral igyekszik rámutatni a hatalom működésére, Jon Fosse műve nyomán Reggel és este címmel egy letisztult, visszafogott színház az élet és halál közötti átmenet tapasztalatáról szóló darab kerül színpadra, míg Mácsai Pál estjén egy személyes jelenlétre épülő, finoman rétegzett színházi találkozás valósul meg történetekkel és gondolatokkal.

Koltai Róbert és Darvas Ferenc zenés estje során anekdotákból, dalokból és emlékekből felépülő, közvetlen hangú előadást láthatnak az érdeklődők. Balhéatlasz címmel Baranyában tartja új produkciója főpróbáját a Nézőművészeti Kft., benne három színész, akik nélkül elképzelhetetlen az Ördögkatlan: Katona László, Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs.

Idén is különös hangsúlyt kapnak a fiatal alkotók és az együttműködések, így látható lesz többek között a Viktor Pelevin nyomán készült Súlytalanság - egy generációs állapot lenyomata, ahol a valóság szétesése és a belső bizonytalanság válik színpadi anyaggá, míg Esterházy Péter szövegéből a 17 hattyúk - töredékekből építkező, szellemes és személyes, a nyelvről és az emlékezetről szóló színházi játékot is láthatja a közönség.

Egy szétesett tudat világ párhuzamos jelenléte elevenedik meg radikálisan mai hangon Tadeusz Różewicz: Kartoték című darabjában, míg az SZFE-s és független alkotók bemutatói friss alkotásokat kínálnak.

A zene terén a nagyharsányi esték lesznek idén is meghatározóak, így - mások mellett - Platon Karataev, a Kiscsillag, a Péterfy Bori & Love Band, az Esti Kornél, a Csík Zenekar, a Bohemian Betyars, a Besh o droM, az Analog Balaton, a Budapest Bár és a 30Y is fellép.

A Magyar Zene Háza minőségi zenét kínál, ennek köszönhetően a nagyharsányi Hangtemplomban Pátkai Rozinával és Fassang Lászlóval, Bujtor Balázzsal és Rohmann Dittával találkozhat a publikum, Dinyés Dániel pedig a beremendi Szent Mihály Templomban Messiás-triptichonnal, a kisharsányi templomban vadonatúj kórusművel jelentkezik. A jazz szerelmesei is találhatnak programokat, fellép - mások mellett - Dresch Mihály, Borbély Mihály és a 100 éve született Miles Davist ünneplő Modern Art Orchestra is.

Az Ördögkatlanon az irodalom - egyebek mellett - beszélgetéseken, felolvasásokon, találkozásokon lesz ismét jelen. Peer Krisztián, Simon Marci, Kiss Tibor Noé, Darvasi László, Bognár, Fekete Ádám és Grecsó Krisztián is a meghívottak között lesz, míg Beremenden Krasznahorkai-tér születik, képekkel, szövegekkel, vetítésekkel, beszélgetésekkel.

A fesztivál idei együttműködő partnere Újbuda. Segítségükkel azokat a kulturális tereket tudják felmutatni, amelyek a főváros e kerületében értéket teremtenek. A látogatók ízelítőt kaphatnak arról, mi történik a Fonóban, a Bartók Negyedben, a Szkénében, a MU-ban, a B32-ben. Ennek megfelelően érkezik Bereményi Géza és Cseh András új estje, a Lüktető idők is Baranyába.

Kiemelt programot kínál ismét az Elfogadás Tere, a Dalköltő Udvar, a Roma Udvar, az Offline Rezervátum, főszereplők lesznek a Dalköltők, köztük Másik János, Kollár-Klemencz László, Balla Gergő és Pajor Tamás - a kisharsányi Kovács Udvarházban pedig a 120 éve született Victor Vasarely kiállítása lesz látható.

Lehetőség lesz a Katlanerdő csemetéi között is sétálni, mert a 10 millió Fa közösségével együttműködve 2026 tavaszán, márciusban Beremenden közösen 850 fát ültettek el a szervezők - családokkal, önkéntesekkel, katlanbarátokkal -, folytatva "azt a munkát, amelyben a fesztivál közössége kézzelfogható módon is nyomot hagy a tájban" - olvasható a közleményben.

A fesztivál részletes programja a https://ordogkatlan.hu/ oldalon érhető el.

Fotó: Ördögkatlan fesztivál

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb