kelloBudapest, 2013. augusztus 9., péntek (MTI) - A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) szerint szeptemberig minden intézménybe megérkezik a mintegy 1,2 millió névre szóló tankönyvcsomag, melyeket az iskolák tanévkezdéskor osztanak ki a diákoknak.

 

A KELLO pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte, logisztikai központjaikból már megkezdték a tankönyvek kiszállítását az iskolákba.

Közölték, idén több mint 600 ezren – a rászorulók, illetve az első évfolyamosok – az állami támogatásnak köszönhetően ingyenesen jutnak hozzá a tankönyvekhez, idén összesen a diákok kevesebb mint felének kell fizetnie a tankönyvekért. Az 550 ezer díjbekérőt az iskola által leadott rendelések alapján állították ki. A befizetési határidő augusztus 15-e, de a határidő lejárta után is lehetőség van kiegyenlíteni a tankönyvek ellenértékét, ebben az esetben a befizetés tényét a tankönyvek átvételekor az iskola felé a diáknak vagy a szülőnek igazolnia kell.

A határidő betartása a szülők számára egy kényelmi funkciót jelent, mivel a könyvtárellátó automatikusan jelzi az iskoláknak az időben történő befizetéséket. Ebben az esetben a tankönyvek átvételekor semmilyen külön igazolás bemutatására nincs szükség - fejtették ki.

Hozzátették: az iskolai adatbázisban költözés vagy egyéb változás következtében helytelenül szereplő lakcím miatt a fizetős diákok egy nagyon kis hányada nem kapta kézhez a kipostázott tankönyves díjbekérőt. A könyvtárellátó ezért arra kéri a szülőket, hogy ha a gyermekük nem jogosult ingyen tankönyvre, viszont díjbekérőt sem kaptak, ezt mielőbb jelezzék a Kellónak a https://tankonyvrendeles.kello.hu/Home/Contact címen található elérhetőségek valamelyikén az adatok pontosítása érdekében.

A kipostázott díjbekérőt készpénzzel, átutalással és iskolakezdési kafetériautalvánnyal is ki lehet egyenlíteni - erősítették meg.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.