MTI HÍREK

mtihirfelhasznalo

Lenti, 2014. szeptember 13., szombat (MTI) - A lendvadedesi záportározó túlfolyóján, a vészapasztón keresztül zúdult szombatra virradóra a víz Lentire és Rédicsre, mert a több mint százmilliméternyi eső miatt teljesen megtelt a tározó - mondta el a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombat délelőtt Lentiben.

Kontrát Károly a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a gát tetejéig ért a víz, amelynek a szintje éjszaka óta már csaknem egy métert süllyedt. A gát nem szakadt át, de a Budapesti Műszaki Egyetemtől szakértőt rendeltek ki, hogy megvizsgálják az állapotát, a térségben ugyanis ismét nagy mennyiségű csapadék várható.

A víz miatt megelőzésként Lentiben 70 ingatlanból több mint 100 embert kellett kimenekíteni, néhányukat a Vörösmarty iskolában helyezték el, a többség családtagjaihoz, rokonaihoz ment. A katasztrófavédelem, a rendőrség, a vízügy, az önkormányzat és civilek kitűnő együttműködésének köszönhetően minden szükséges emberi és gépi erő rendelkezésre áll a védelmi munkálatokhoz - tette hozzá Kontrát Károly.

Kossa György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság iparbiztonsági főfelügyelője arról beszélt, hogy a legalább 100 éve nem tapasztalt rendkívüli esőzések miatt Zala megyében szombat délelőtt 72 helyen folyik védekezés. A megáradt folyók és a szombaton még várható újabb mintegy 70 milliméternyi eső miatt kialakulhatnak újabb villámárvizek, a Murán valószínűleg harmadfokú árvízvédelmi készültséget kell elrendelni éjszaka.

Kiemelte: minden eszköz és erő rendelkezésre áll ahhoz, hogy az embereket és az anyagiakat megvédjék.

Az MTI kérdésére elmondta: vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a lendvadedesi tározó további vízszintcsökkenése esetén ellenőrzött módon is folytatni tudják-e a vízszint apasztását. Ebben az esetben a várható csapadékot a záportározó be tudja fogadni.

Arra a kérdésre, hogy a Lentiben kitelepítettek mikor térhetnek vissza otthonukba, Kossa György elmondta: a műszaki szakértő véleményétől függ, mert előbb meg kell vizsgálni a tározó gátjának állapotát. Utána döntenek arról, mikor térhetnek haza az érintettek, de napközben lesz lehetőségük arra, hogy a legszükségesebb értékeiket elhelyezzék vagy kihozzák.

Rédicsen az látható, hogy az áradás utakat, házakat is elért, a katasztrófavédelem korábban azt közölte, hogy a víz autókat is elsodort. A településen átvezető patak egyik hídjának beton korlátjait is részben összetörte a levonuló áradat, amely szétdöntött egy fából ácsolt buszmegállót is.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.