Fő tartalom átugrása

A nemzeti és a történelmi emlékhelyeket népszerűsíti az új 50 forintos

Írta: mti
Megjelent: 2015. szeptember 03. Csütörtök, 18:39

ujotvenforintos

Budapest, 2015. szeptember 3., csütörtök (MTI) - A nemzeti és a történelmi emlékhelyek szimbólumait ábrázoló új 50 forintos érmét bocsájtott forgalomba a Magyar Nemzeti Bank a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) kezdeményezésére.

 

Nyolc éve nem bocsájtott ki forgalmi emlékérmét a Magyar Nemzeti Bank és ez az első alkalom, amikor emlékhelyet népszerűsítő fizetőeszköz kerül használatba Magyarországon - fogalmazott az érme csütörtöki budapesti bemutatóján Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke.

 

Hozzátette: az új érme kibocsátásával a NÖRI és a jegybank a nemzeti és történelmi emlékhelyek jelentőségére, illetve az egyes helyszínek történelemben betöltött szerepére kívánja felhívni a társadalom figyelmét.

 

Ez év őszén kétmillió példányban kerülnek forgalomba ezek az érmék, amelyeknek köszönhetően újabb felületeken jelenhetnek meg a nemzet fontos helyszínei - fogalmazott Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. "Remélem, hogy a magyar történelem dicsőségét és ezáltal a ránk ruházott felelősséget is eszébe juttatja az érme mindazoknak, akiknek a kezébe kerül" - tette hozzá.

 

Az érme technikai paraméterei és a névértékes oldala is megegyezik a készpénzforgalomban jelenleg használt 50 forintos érmékkel, tematikus oldalán azonban a megszokott kerecsensólyom helyett kettős csomót ábrázoló embléma látható, amely az érmét álló helyzetben tartva a nemzeti emlékhelyek, 45 fokkal elforgatva pedig a történelmi emlékhelyek szimbólumát mutatja. A fémpénz tematikus oldalának tervezője Kósa István, a Magyar Pénzverő Zrt. fővésnöke - mondta el Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke.

 

Az új 50 forintossal a lakosság a mindennapi vásárlások során találkozhat majd, a forgalomba még nem került, verdefényes érmékhez a gyűjtők a készlet erejéig a Magyar Pénzverő Zrt.-nél juthatnak hozzá.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb