MTI HÍREK

image2

Brüsszel/Hága, 2017. május 15., hétfő (MTI) - Egyelőre úgy tűnik, hogy sikerült elkerülniük a "kiberkáoszt" az európai kormányoknak és vállalatoknak, a helyzet stabilizálódni látszik a hét végén mintegy 150 országon végigsöprő WannaCry zsarolóvírusos kibertámadás után - közölte az európai rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) hétfőn.

 

"A jelek szerint nem emelkedett az áldozatok száma, a helyzet stabilnak tűnik Európában, ami sikert jelent" - mondta Jan Op Gen Oorth, a hágai székhelyű Europol egyik szóvivője. Hozzátette, úgy látszik, hogy a hétvégén sokan frissítették a számítógépes biztonsági szoftvereiket.

 

A szervezet adatai szerint "példa nélküli módon" világszerte több mint 200 ezer számítógépet fertőzött meg a zsarolóvírus, amely autógyárak, kórházak, iskolák, boltok és vasúttársaságok informatikai rendszereit is megbénította. Rob Wainwright igazgató vasárnap azon aggodalmának adott hangot, hogy hétfőn tovább nőhet majd az áldozatok száma, amikor az emberek visszatérnek a munkába.

 

"Kissé korai lenne még megmondani, hogy ki áll a támadás mögött, de dolgozunk a kód feltörésén" - jelentette ki a szóvivő.

 

A zsarolóvírust szakemberek szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségtől (NSA) lopták el, más szoftverekkel együtt. A kártevő a Windows operációs rendszerek egyik sebezhetőségét használja ki.

 

A támadássorozatot úgynevezett ransomware vírussal követték el, amely láncfertőzést okozott az egymással összeköttetésben lévő számítógépes rendszerekben. A WannaCryként ismert zsarolóvírus továbbfejlesztett változata terjedhetett szét, amelynek készítői 300 vagy 600 dollárnak megfelelő összeget próbálnak kicsikarni a felhasználóktól a bitcoin nevű virtuális valutában, a rosszindulatú program által zárolt adatok hozzáférhetővé tételéért.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.