Épület forrás Csiky Gergely Színház

Kaposvár, 2021. június 22., kedd (MTI) - A derű, a nevetés, a kikapcsolódás a vezérfonala a kaposvári Csiky Gergely Színház 2021/2022-es évadának, amelynek műsortervét Olt Tamás művészeti igazgató vázolta fel kedden a somogyi megyeszékhelyen.

 

 

Olt Tamás a teátrum Színházi piknik elnevezésű családi napja keretében tartott sajtótájékoztatón elmondta, a színházi idény szeptember 17-én veszi kezdetét Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjével, amelyet Keresztes Attila rendez.

 

Olt Tamás és Váradi R. Szabolcs Tüskevár című családi musicaljét októberben, Dosztojevszkij Karamazov testvérek című klasszikus drámája februárban, Shakespeare Makrancos hölgy című vígjátéka áprilisban, Galambos Attila és Szente Vajk Meseautó című musicalje májusban lesz látható először, szintén a nagyszínpadon - tette hozzá.

 

Kiemelte, hogy bérleten kívüli előadásként a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, a Játékszín és a Csiky Gergely Színház koprodukciójában mutatják be Szente Vajk Legénybúcsú című komédiáját, amelyet Nagy Sándor állít színpadra.

 

A nagyszínpadi gyermekbérleteseknek a klasszikus Lewis Carroll-regényből kifejezetten a Csiky Gergely Színház számára adaptált Alíz Csudaországban című családi musicalt, valamint a Madagaszkár című produkciót kínálja a teátrum - közölte a művészeti igazgató.

 

Fülöp Péter, a színház direktora hangsúlyozta, a koronavírus járvány soha nem látott kihívások elé állította az intézményt, de programjaiknak köszönhetően a színházat végül is nem kellett nélkülöznie a közönségnek.

Dr. Fülöp Péter portré 02 forrás Csiky Gergely Színház

"2020 novembere és 2021 májusa között zárva volt a színházunk, ez idő alatt számolatlan online tartalmat hoztunk létre és igyekeztünk a nézőinkkel kapcsolatban maradni" - mondta.

 

Hozzátette, ünnepi kalendáriumot, felolvasószínházi maratont készítettek, és 2020-ban a Csiky Gergely Színház lehetett a közmédia szilveszteri gálaműsorának helyszíne, szervezője, műsora pedig milliós nézettséget ért el.

 

Fülöp Péter szólt arról is, hogy az Erkélyből páholy előadássorozatukban Somogy megyében 27 helyszínen láthatta a közönség a Csiky művészeit, akik ezen kívül rendőrségi, katasztrófavédelmi és kórházi épületben is felléptek.

 

A színház a nyitást követően 7 előadást tartott májusban, és júniusban megkezdte 67 elmaradt bérletes előadásának pótlását - fűzte hozzá a direktor, aki egyúttal köszönetet mondott a közönségnek azért, mert "alig-alig váltottak vissza" jegyeket és bérleteket a járvány idején.

 

"Ezt a kitartást és bizalmat igyekszünk meghálálni, megszolgálni" - jelentette ki. Jelezte: a közönség nyáron a Balaton környéki szabadtéri színpadokon, a nyíregyházi Vidor fesztiválon, a pécsi és a kápolnásnyéki szabadtéri színpadon is találkozhat a kaposvári teátrum előadásaival.

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.