MTI HÍREK

001 másolata

Szentgál, 2021. szeptember 6., hétfő (MTI) - Országosan félmilliárd forintra pályázhattak az önkormányzatok, az összeg háziállatok ivartalanítására fordítható - közölte a Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos hétfői, szentgáli sajtótájékoztatóján.

 

 

Ovádi Péter hangsúlyozta, hogy a Magyar falu program keretében meghirdetett pályázat "mérföldkőnek számít" a felelős állattartás tekintetében.

 

Közölte, hogy 479 nyertes pályázatot bíráltak el, minden megyéből érkeztek sikeres pályázatok, amelyek maximum 1,5 millió forintot jelentenek önkormányzatonként.

 

A felhívást áprilisban tették közzé, melynek nyomán megkezdték az igényfelmérést a településeken, a program a tervek szerint legkésőbb egy év alatt lezajlik.

 

A pénz felhasználható macskák és kutyák ivartalanítására, chip-behelyezésére valamint védőoltás beadatására. A rendelkezésre álló összeg 14 ezer állat ivartalanítását fedezi - mondta Ovádi Péter.

 

Hozzátette: a pályázat fontos célja az is, hogy együttműködésre sarkallja az önkormányzatokat, az orvosokat valamint a civil szervezeteket a jó cél érdekében.

 

A kezdeményezésnek a jövőben várható folytatása - fűzte hozzá.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.