Fő tartalom átugrása

Gulyás: magán kezdi a takarékoskodást a kormány Részletek a tegnapi kormányinfóról …

Írta: mti
Megjelent: 2022. szeptember 09. Péntek, 00:27

D MTZ20220908007

Budapest, 2022. szeptember 8., csütörtök (MTI) - A kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél és az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

 

 

Gulyás Gergely úgy fogalmazott, a kormány magán kezdi a takarékoskodást, amely azonban nem érinti a kórházakat és a bentlakásos szociális intézményeket.

 

Elmondta, a következő kormányülésig minden miniszternek a saját területén meg kell hoznia az ehhez szükséges intézkedéseket.

 

Megerősítette, a távhő ára a lakossági fogyasztóknak nem változik és emellett a kormány programot indít azért, hogy minden távhővel fűtő lakást mérőórával lássanak el. Ma 130-140 ezer lakásban nincs mérőóra, a jelenlegi kapacitásokkal 30 ezer órát lehet felszerelni évente, igyekeznek ezt gyorsítani, de ez így is egy 4-5 éves program lesz - mondta.

 

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a kormány döntött arról is, hogy új állampapír-stratégiára van szükség. Ezért az Államadósság Kezelő Központ egyes állampapírok hozamát megemeli, és új állampapírt is bocsátanak ki - ismertette. A tárcavezető hangsúlyozta: még szeptemberben megjelenik a piacon olyan állampapír, amelynek induló kamata eléri a 11 százalékot, ez ma a legkedvezőbb ajánlat, kedvezőbb, mint bármely kereskedelmi bank ajánlata.

 

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva a tűzifa-programról elmondta: az a jövő hét csütörtökön indul és a fűtési szezon kezdetéig biztosan tart majd. Az erdőgazdaságokkal és az agrártárcával több alkalommal egyeztettek, utóbbi vállalta, hogy mindenki, akinek erre igénye van, 10 köbméter mennyiségig hozzá fog jutni tűzifához. Van bőven fa, ha további mennyiségre van szükség, lesz kapacitás további kitermelésre.

 

Kitért arra is, hogy lakossági fogyasztóként háromféleképpen lehet kérni a számlázást, valaki vagy az eddigi átalányt fizeti, vagy vállal egy új átalányt, azaz tudja tartani a rezsicsökkentett átlagfogyasztást, vagy havi diktálóként jelzi a fogyasztást.

 

Az MVM, illetve a szolgáltató jelleggörbe alapján számláz a havi diktálóknak, ezt azonban nem kommunikálta a cég kellőképpen. Az a félreértés keletkezhetett, hogy 12 egyenlő részre kell osztani a számlát havi diktálóként is - közölte, hozzátéve: ezért elnézést kell kérni. Világos, egyértelmű kommunikációt várnak a cégtől - fogalmazott.

 

A cél az, hogy bölcsődébe, óvodába, iskolába mindenki járjon, ne kelljen az intézményeket bezárni - mondta. Kiemelte: az alapszolgáltatásokat mindenütt biztosítani kell, ha ilyen esetben kell beavatkozni, az állam meg fogja tenni.

 

A kormány fellép, hogy az MVM mint állami cég adjon ajánlatot az önkormányzatoknak és az egyébként üzletileg indokolt garanciáknál kevesebbet kérjen - közölte.

 

Jelezte azt is, hogy az árstopokról a következő kormányülésen döntenek.

 

A miniszter további kérdésre beszámolt arról is, hogy jól áll az ország a gáztartalékokban, a tárolók töltöttsége 65,4 százalékos. Ez azt jelenti - mondta -, hogy a jelenlegi ipari és lakossági fogasztással számolva a töltöttség 81 napra elegendő. Ez csak a lakossági fogyasztásra vetítve 175 fűtésigényes nap.

 

A tárcavezető közölte, hogy a pótlólagos nyugdíjemelés mértékéről szeptemberben dönt majd a kormány.

 

Megjegyezte, bár a döntés meghozatala a szaktárca dolga, észszerűnek tartja, hogy az őszi szünet helyett a téli legyen egy héttel hosszabb a jelenlegi helyzetben.

 

Szólt arról is további felvetésre, hogy néhány napon belül bejelentik, hogy egy hatósági bizonyítvány kiállítása is elég lesz a többgenerációs családi házaknak, hogy igénybe vegyék a rezsikedvezményt.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb