MTI HÍREK

trkp adria ic 2023 01 4 2023 03 29

Budapest, 2023. május 27., szombat (MTI) - Érdemes elővételben megváltani a menetjegyeket a Budapestet a horvát tengerparton fekvő Splittel összekötő Adria InterCity-re - közölte a MÁV Zrt. szombaton az MTI-vel.

 

 

Azt írták, az egyik legnépszerűbb nemzetközi IC idén június 9-től szeptember 30-ig heti háromszor indul fekvőhelyes, háló- és étkezőkocsival. A tavalyi évhez képest újdonság, hogy a vonat a főszezonon kívül is heti háromszor közlekedik az előszezonban június 17-ig, majd augusztus 28-tól az utószezonban.

 

Budapestről minden kedden, pénteken és vasárnap, Splitből minden hétfőn, szerdán és szombaton indul az Adria InterCity - tették hozzá.

 

Az IC-re Budapesten (a Keleti pályaudvaron és Kelenföldön) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni, illetve itt lehet hazafelé leszállni.

 

Idén az utazás még zavartalanabbá válik a határellenőrzés megszűnésével. A vonat Split központjába érkezik, az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába.

 

Az Adria IC-n 2021-ben a járványhelyzet ellenére is 5500-an utaztak, tavaly pedig megduplázódott az utazásszám, 11 900-an választották a vasutat.

 

A hat- és négyágyas fekvőhelyes kocsikba már személyenként 49 eurótól elérhetőek az ajánlatok.

 

Külön kedvezményeket kínál a MÁV-START a családok számára: a gyerekjegy a már 6-15 éves gyerekek számára is igénybe vehető 31 eurótól.

 

A részletes menetrendet, megállási helyeket, valamint az egyes napokon elérhető árakat az utasok az ELVIRA menetrendi kereső felületén (www.jegy.mav.hu) találhatják meg, ahol a jegyek is megvásárolhatók - áll a közleményben.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.